Pozsony. A parlament azért döntött úgy, hogy tandíjmentes lesz a levelező tagozatos felsőfokú képzés, hogy az eddig a különféle cégek révén beszedett tandíjakat ezentúl ne az iskolák felügyelhessék – gyanítja a pozsonyi Comenius Egyetem rektora.
Keresés
Nem félnek a korrekt versenytől
Pozsony. A visegrádi országok élelmiszergyártóit képviselő szövetségek vezetői tegnap Pozsonyban egyeztettek arról, hogy milyen hatással lesz az EU-csatlakozás az adott országok mezőgazdaságára, s főként élelmiszeriparára.
A rendőrség is készül március 14-ére
Pozsony. A rendőrség szükség esetén kész közbelépni a jobboldali szélsőségesek holnapi megmozdulásain, akkor is, ha rendbontás nélkül, de fasiszta jelképekkel vonulnának fel – jelentette be Marta Bujňáková pozsonyi rendőrségi szóvivő.
Feljelentették a KISS ügyvezetőjét
Pozsony. A Nemzetbiztonsági Hivatal feljelentette Ján Ďuriant, a Govnet kormányzati információs rendszer működtetési jogáért pályázó KISS cég ügyvezetőjét. Ďurina azt állítja, a hivatal a Govnetre kiírt versenypályázattal kapcsolatos titkos iratokat hozott nyilvánosságra.
Titkok a fegyverexport-engedélyek körül
Pozsony. A vámigazgatóság szerint segítené a valódi helyzet megismerését, ha a gazdasági minisztérium nyilvánosságra hozná a fegyverexport-engedélyekről tartott tavalyi ellenőrzés eredményeit.
Játszótér helyett market
Párkány. Jövőre egy újabb szupermarket kezdi meg működését a városban. A LIDL társaság - amely főképpen Németországban és Ausztriában működtet élelmiszer-áruházakat - szlovákiai terjeszkedésének egyik állomása Párkány lesz.
Várják a hanyagokat is
Vágsellye. A könyv hónapja alkalmából egész márciusban különféle programokkal várja látogatóit a Vágsellyei Városi Könyvtár.
Kábeltévét a lakásokba!
Párkány. Új kábeltelevízió-társaság kiválasztására hirdet meghívásos pályázatot a város önkormányzata. A pályázat célja, hogy a város öszszes háztartásába eljuttassa a kábeltelevízió műsorait.
Elkészült a függőhíd
Battyán. Tegnap befejezték annak a függőhídnak a felújítási munkálatait, amely a Latorcán átívelve a bodrogközi községet az ung-vidéki Szirénfalvával köti össze.
Csak a kicsinek akart jót
Losonc. A rendőrség megtalálta azt a szívtelen anyát, aki hétfőn tudatosan a gyermekorvos rendelőjének várótermében hagyta a féléves gyermekét. A 20 éves hajadon pénzügyi nehézségei miatt nem tudott megfelelően törődni gyermekével. A füleki G.