Pozsony. A parlament elfogadta a köztisztviselői törvény módosítását és az elektronikus aláírásról szóló törvényt. A módosított köztisztviselői törvény szerint a Számvevőszék alkalmazottai is különleges bérezésben részesülnek majd.
Keresés
Aranytoll Mács Józsefnek
Budapest. Tegnap a nemzeti ünnep alkalmából adták át a Magyar Újságírók Országos Szövetségének díjait. Aranytollat kapott két határon túli magyar újságíró is: a romániai Mag Péter és a szlovákiai Mács József. (MTI)
Szerény költségvetés
Kassa. A megyeelnök kevésnek tartja Kassa-megye idei költségvetését. Rudolf Bauer szerint 855 milliárd 366 millió koronából a megye semmiképp sem tud talpra állni, egyes területfejlesztési programok finanszírozásához minisztériumi támogatásra lesz szükségük.
Történelmi előadások
Szímő. Az érsekújvári járásbeli községben március 23-án lesz a Levédia Kör Szabadegyetem alapító ünnepsége. A Szabadegyetem alapításának és az ezt követő előadásoknak a Jedlik Ányos Emlékszoba ad otthont.
Közvilágítás – olcsóbban
Dunaszerdahely. A Siemens Building Technologis Szlovakia Kft. nyerte meg azt a pályázatot, amelyet a dunaszerdahelyi városi hivatal építés- és közlekedésügyi osztálya hirdetett meg a közelmúltban a közvilágítás felújítására.
Segítő kéz: a DOMINO
Galánta. Februárban alakult a DOMINO önsegélyező csoport, amelynek fő célja, hogy drogfüggő gyerekek szüleinek nyújtson segítséget.
Forgalomkorlátozás
Pozsony. Hétfőtől március 22-ig szünetelni fog a vasúti forgalom a Garamkovácsi (Kozárovce)–Nagykoszmály (Veľké Kozmálovce)– Léva vasútvonal egyik sínpárján. A személy- és a gyorsvonatokat az említett szakaszon autóbuszok pótolják.
Elégedetlen erdőtulajdonosok
Rozsnyó.
Fontos az összetartás
Kassa/Rozsnyói/Tornalja/Fülek/Rimaszombat. Tegnap Dél-Szlovákia magyarok lakta településein ezrek emlékeztek az 1848-as forradalom és szabadságharc eseményeire.
Kováč nem mond le
Pozsony. Roman Kováč nem készül lemondani posztjáról, az általa vezetett tárcán belüli korrupció gyanúja miatt. A minisztert hétfőn hallgatta ki a rendőrség a múlt héten letartóztatott minisztériumi főosztályvezető, Rudolf Š. ügyében. Rajta kívül a tárca mintegy 10-12 alkalmazottját kívánják kihallgatni.