Pozsony. A zsolnai vezetők már az I. labdarúgóliga 2002/2003-as idénye előtt kijelentették: egyértelmű céljuk megvédeni bajnoki elsőségüket. „Elhatározásunktól azok tudatában sem tágítunk, hogy a listavezető Slovannal szemben nyolcpontos hátránnyal kezdjük a tavaszi szezont.
Keresés
„Fájdalmas lecke a Realtól”
Moszkva/Dortmund/Torinó/La Coruna. Kedden este két csapat is kiharcolta a negyeddöntőbe jutást a labdarúgó Bajnokok Ligájában, mégpedig az AC Milan, valamint a Manchester United. A Real Madrid a hosszabbításban egyenlített, így továbbra is versenyben van.
Effenberg újabb botránya
Wolfsburg. Ismét botrányos viselkedésével került a címlapra Stefan Effenberg, a Wolfsburg jelenlegi és a német labdarúgó-válogatott korábbi játékosa.
Weissflog lehet, hogy visszatér
Oberwiesenthal. Könnyen előfordulhat, hogy néhány éven belül visszatér a sáncra Jens Weissflog, a németek háromszoros olimpiai bajnok síugrója. A 38 éves, már visszavonult klasszis ugyanis fogadást kötött lakóhelye, Oberwiesenthal polgármesterével, s ha veszít, ismét ugrani fog.
Röplabdatorna a gimibajnokságon
Ipolyság. Az őszi teremfocitorna után ma a honti városban röplabdatornával folytatódik a Szlovákiai Magyar Gimnáziumok Országos Bajnokságának 2002/2003-as versenyidénye.
Hajó a poggyászban
Komárom. Szokatlan poggyásszal kel ma útra négy kiváló komáromi sportoló. A gyorsasági kajakozás tavalyi kétszeres világ- és Európa-bajnokai, Riszdorfer Richárd és Mihály, Vlček Erik és Juraj Bača csomagjai között található hajójuk is.
NHL
New York. Három jégkorongozó visszatérésére figyelt az NHL kedden, amikor Joe Sakic (Colorado) és Bill Guerin (Boston) sérülés után lépett ismét jégre, míg Bobby Holik a New York játékosaként először tért vissza New Jerseybe, ahol korábban tíz évet játszott.
Hétórás drámai csata
Linares. Az andalúziai kisvárosban zajló nemzetközi szuper sakkverseny 4. fordulójában Lékó Péter ismét gigászi csatában remizett. A FIDE világbajnoka, Ruszlan Ponomarjov ellen hasztalan próbálta gyalogelőnyét érvényesíteni, s mire végre kihozta a nyert állást, ideje már nem maradt.
Még mindig a legjobb traplövő
Kedden kelt útra Ausztráliába a négytagú szlovák traplövőcsapat, hogy rövid edzőtáborozás után jövő héten elinduljon a perth-i Világ Kupán, a sportág idei első komolyabb nemzetközi megmérettetésén.
A java még hátravan
Pozsony. Kedden este az 54. forduló öt mérkőzésével befejeződött a jégkorong ST Extraliga öt és fél hónapon át tartó alapszakasza. A címvédő Slovan fölényes győzelmet aratott Kassán és az élen végzett. A fővárosi csapaton kívül még a Zvolen, a Košice, a Trenčín, a Martin, a Poprad, a Skalica és a Žilina jutott a rájátszásba.