Pozsony. „Szlovákia lakosságának nem kell semmitől tartania, a biztonságért felelős szervek felelősségteljesen végzik munkájukat” – jelentette ki Mikuláš Dzurinda a védelmi tanács tegnapi ülését követően.
Keresés
Próbariadók az iskolákban
Bős. Az ország déli részén is szigorúbban védik a stratégiai fontosságú létesítményeket, például a bősi vízi erőművet. Ha támadás érné az erőművet, a Dunaszerdahelyi járás harminchét veszélyeztetett településén hat percig tartó hangjellel figyelmeztetnék a lakosságot.
A második Öböl-háború
Bagdad/Washington/Párizs. Tegnap koraeste megkezdődött az első szárazföldi hadművelet Irakban. A hajnali légi csapások után Bagdad hat Scud rakétát lőtt ki Kuvaitra, az ellentámadásban senki nem sérült meg. Néhány olajkutat már felgyújtottak.
Csakugyan Szaddám volt a tévében
Washingtoni tisztségviselők csütörtök este elismerték, hogy csakugyan Szaddám Huszein iraki vezető beszélt a bagdadi tévében röviddel az első amerikai csapások után.
Megkezdődött: amerikai járművek ezrei indultak Irak felé
Megkezdődött Irakban a szárazföldi háború: amerikai katonai járművek ezrei indultak el Kuvaitból Irak felé - jelentette a brit BBC televízióra hivatkozva a dpa. Az Egyesült Államok hadseregének 3. gyalogos hadosztálya Kuvaitból iraki területre lépett, és a dél-iraki Bászra város felé vonul.
Lángol az iraki olajkincs
Mint azt a Rosbaltnews orosz hírügynökség ma délelőtt közölte, helyi tudósítójukra hivatkozva, az iraki hadseregnek sikerült felrobbantania tizenhét olajkutat a kirkuki olajmezőn.
Kizártak egy játékost a Big Brotherből
Csütörtökön délután Szilvinek el kellett hagynia a Nagy Testvér házát. Azutóbbi napokban a szabályokat megszegve a játékos összeesküvésre buzdítottacsapattársait néhány lakótársa ellen. Ez a szabályok értelmében a jelölésbefolyásolását jelenti.
Fokozott készültség Taszáron
Hármas készültségi fokozatot rendeltek el a taszári amerikai bázison - értesült a HavariaPress. A most életbe lépett Charlie plusz készültségi fokozat egy négy lépcsőből álló készenléti skála harmadik szintjét jelenti.
A háborús hangulatot használja ki a vírus
Az utóbbi napokban felbukkant számítógépes féregvírus az iraki válság okozta közhangulat segítségével igyekszik terjedni. A kártevő többek közt amerikai kémműholdak által készített fotókkal kecsegtet.
Százmilliárdokba kerülhet a háború
A legóvatosabb becslések szerint is 100 milliárd dollárba kerülhet az Egyesült Államok Irak elleni háborúja - derül ki amerikai szakértők becsléséből.