Dzurinda: Mi nem állunk hadban Irakkal

Pozsony. „Szlovákia lakosságának nem kell semmitől tartania, a biztonságért felelős szervek felelősségteljesen végzik munkájukat” – jelentette ki Mikuláš Dzurinda a védelmi tanács tegnapi ülését követően.

Pozsony. „Szlovákia lakosságának nem kell semmitől tartania, a biztonságért felelős szervek felelősségteljesen végzik munkájukat” – jelentette ki Mikuláš Dzurinda a védelmi tanács tegnapi ülését követően. A kormányfő szerint Szlovákia nem áll hadban Irakkal, a térségben lévő szlovák katonák az ENSZ Biztonsági Tanácsa által jóváhagyott humanitárius feladatokat látnak el. A tanácskozáson a miniszterek mellett részt vett Rudolf Schuster államfő és Pavol Hrušovský, a parlament elnöke is. A védelmi minisztérium a Központi Válságstáb kérésére további ezer katonát rendelt az iraki háborúval összefüggő védelmi feladatok elvégzésére, a katonák konkrét feladatait a védelmi és a belügyminiszter határozza meg. Ez várhatóan a stratégiai fontosságú létesítmények védelme lesz, a rendőrökkel közösen járőröznek majd. A kormányfő szerint a civil és katonai hírszerzés legfontosabb feladata a potenciális terrorista-cselekedetek megelőzése, jelenlegi információik szerint Szlovákiában nem kell számítani ilyen akciókra. Folyamatos az ország nyersanyagellátása, nem akadozik a kőolajszállítás sem, jelentette a védelmi tanács ülésén Robert Nemcsics gazdasági miniszter. A főbb közlekedési csomópontok biztonságát a közlekedési tárca garantálja, mondta Pavol Prokopovič közlekedésügyi miniszter. Szlovákia légterét tegnapig mintegy száz alkalommal vette igénybe az amerikai légierő, az országon két katonai konvoj haladt át.

Mikuláš Dzurinda még a szövetségesek támadása előtt értesült a háború tervezett kezdetéről, Ronald Wieser, az USA pozsonyi nagykövete tájékoztatta George Bush későbbi beszédének tartalmáról. A kormányfő Dick Cheney, amerikai alelnökkel szerda estére tervezett telefonbeszélgetésére tegnap délután került sor, George Bush helyettese az amerikai álláspontról tájékoztatta a szlovák miniszterelnököt. A hazai biztonsági intézkedésekről további részletek a 6. oldalon. További részletek

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?