Róma. Mintegy 350 ezer éves emberi lábnyomokra bukkantak olasz régészek: ha a kormeghatározás pontosnak bizonyul, akkor a roccamonfinai lenyomat lehet a Homo fajhoz tartozó egyedek eddig ismert legő-sibb ilyen jellegű lelete.
Keresés
Jelenleg négy magyar tudósító van Irakban
Budapest. A nagy nemzetközi hírszolgálatokkal való együttműködés, és az állandó külföldi tudósítói hálózat mellett, több magyar médium magyar tudósítókkal is együttműködik, hogy első kézből származó információkat szerezzen Irakból.
Megvan a gócpont
Hongkong. Egy hongkongi szállodából terjedt szét a világszerte riadalmat keltő atípusos tüdőgyulladás vírusa, és a fertőzések szálai egy Dél-Kínából érkezett orvoshoz vezetnek, aki februárban egy hétig az említett szállodában lakott.
VIGYORGÓ
A németek vára
Egyszer az oroszok egy német várhoz érnek, ahol egy hatalmas vizesárok van. Elkezdenek gondolkodni, hogy jussanak át rajta.
– Ússzuk át! – kiáltja az egyik.
– Ez nem jó, mert tele van szörnyeteggel.
– Hajózzunk át rajta! – mondja a másik.
– Nem jó, nincs hajónk.
– Igyuk ki.
– Ez ám a jó ötlet.
Egy titokzatos ősi írás
Fába rótt betűkkel manapság többnyire már csak kirándulás közben találkozunk, amikor „Itt jártam: Zoli” és „Szilvi + Petya” feliratokat viselő bükkfák között vezet az utunk. Pedig a régi magyarok – a papírt nem ismervén – mindig fába rótták a betűiket.
Gondolat a könyvtárban
Miért e lom? – kérdezte anno Vörösmarty, s kérdeznék manapság a diákok is, ha egyáltalán eljutnának eddig a kérdésig. Sajnos azonban a mostani diákság egyik legkínosabb problémája a könyvek elérhetősége, illetve, hogy pontosabbak legyünk, elérhetetlensége.
Hogyan készüljek az írásbelire?
Az írásbeli felvételi vizsga a legtöbb felvételizőnek komoly kihívást jelent. A középiskolában töltött évek során viszonylag ritkán kerül sor ilyen nagy mennyiségű anyagból átfogó tudásellenőrzésre. Nemcsak ezért van kiemelt szerepe, hanem mert meghatározza azt a benyomást, amit a vizsgázó a szóbeli vizsga alkalmából a felvételiztető bizottság tagjaira gyakorolhat.
MOZI
POZSONY
HVIEZDA: A Gyűrűk Ura – A két torony (új-zél.-am.) 17 8 nő (francia) 20.30 MLADOSŤ: Naqoyqatsi (am.) 15.30, 20 Tejút 1) TATRA: Charlotte Gray (ang.) 16.30, 18.30, 20.30 POLUS – STER CENTURY: A dzsungel könyve 2. (amerikai) 14.35, 15.35, 16.25, 17.45 8 mérföld (am.) 15.20, 17.40, 20, 22.25 Félholt (am.-ném.
SZĺNHÁZ
POZSONY
NEMZETI SZĺNHÁZ: Aranykakas 19 HVIEZDOSLAV SZĺNHÁZ: Az eszményi férj 19 KIS SZĺNPAD: Székek 19
KASSA
ÁLLAMI SZĺNHÁZ: Sok hűhó semmiért 10, 19
KOMÁROM
JÓKAI SZĺNHÁZ: (Szentivánéji) Álom 10
A Böngésző nyertesei
A Vasárnap 11. számában feltett kérdésre a helyes válasz: Az Európai Szociális Chartában. E héten az 500-500 koronát Kókai Mária garamkövesdi, Kurucz András izsai és Gálos Éva sárói olvasónk nyerte. Gratulálunk!