Moszkva. Az orosz duó egyik tagjának, Julia Volkovának a volt barátja szerint a lányok valójában nem leszbikusak. A férfi azt állítja, a TATU homoszexualitásáról szóló történet csak üzleti fogás. Anton Krulev a brit The News Of The World lapnak nyilatkozott a TATU-ról.
Keresés
Tilos a cigi New Yorkban
New York. A legnagyobb amerikai városban vasárnaptól tilos a dohányzás a nyilvános helyeken. Ezentúl egyetlen bárban, kisvendéglőben, semmilyen vendéglátóhelyen nem szabad rágyújtani.
Gáztámadás az üzletközpontban
Prága. Összesen 18 embert kellett kórházba szállítani vasárnap délután az észak-morvaországi Olmützben, mert valaki ismeretlen eredetű gázt fújt szét az egyik nagy helyi bevásárlóközpontban.
Már négy kanadai halott
Genf/Párizs/Brüsszel. Kanadában már négy halálos áldozata van az atípusos tüdő-gyulladásnak, Franciaországban és Belgiumban pedig továbbra is megfigyelés alatt tartanak olyan személyeket, akiknek esetében felmerült annak a gyanúja, hogy megkapták a betegséget.
MAGYAR IFJÚSÁGI KÖZÖSSÉG
A Királyhelmeci Fiatalok Klubja – KirályFiaK sok szeretettel meghív minden kedves érdeklődőt az Európai Unió című előadásra, amelyre 2003. április 4-én 16.00 órai kezdettel kerül sor a királyhelmeci Városi Művelődési Központban. Előadó: Dr. Nagy Andrea, EU-szakjogász (Nyíregyháza). A rendezvényre a belépés díjtalan. (ú)
SZÓTÁR
there’s a fine line between genius and insanity – a zsenialitás és az őrültség között csupán hajszálvékony határ húzódik
I have erased this line – én eltöröltem ezt a határt
to repair, decorate and improve something such as a building or flat – ház vagy lakás állagát javítani, tatarozni, házat vag
ANGOLKA
Quote: „There’s a fine line between genius and insanity. I have erased this line.“ (Oscar Levant)
Phrasal verb: do (something) up
Definition: to repair, decorate and improve something such as a building or flat.
(This phrasal verb has more than one meaning)
E.g.
Randira megyek
Szoktál a pénz miatt aggódni, ha randira hívsz valakit vagy ha randira hívnak? Ezek néha tényleg komoly gondot okozhatnak, de nem kell emiatt még elhalasztani semmit.
A nikotinfüggőség és okai
Nyilván sokan dohányoznak a környezetetekben, akár az osztályotokban is, s így elég közelről tapasztalhatjátok a hatásait. Ugye, a cigiben a legérdekesebb a nikotin, mert emiatt alakul ki függőség. Mi is ez a nikotin? Hogyan hat egyáltalán?
MOZI
POZSONY
HVIEZDA: 8 mérföld (amerikai) 16, 18, 20.30 MLADOSŤ: Naqoyqatsi (amerikai) 15.30, 20 Amarcord (olasz) 17.30 TATRA: A Sátán éve (cseh) 16.30, 18.30, 20.30 MÚZEUM: 8 nő (francia) 18.30 PALACE – AU PARK: 8 mérföld (amerikai) 14.20, 16.40, 19, 21.20 Intacto (amerikai) 15, 17.20, 19.