A Katedra Társaság múlt héti ülésének fő témája a gyógypedagógia volt. Az összejövetelen részt vevő oktatási szakemberek állásfoglalásban rögzítették az előadások során felvetődött észrevételeiket és javaslataikat.
Keresés
A nyelv gyúrható anyag
Parti Nagy Lajos 1953-ban született Szekszárdon. Költő, dráma- és prózaíró. A kortárs magyar irodalom kiemelkedő alkotója. Első versei 1971-ben jelentek meg a Jelenkorban, első kötete 1982-ben (Angyalstop).
Párbeszéd a biztonságról
Jeruzsálem. Több hónapos szünet után felújították a biztonsági kérdésekről korábban folytatott izraeli–palesztin tárgyalásokat. A találkozót a múlt héten tartották a Gázai övezet és Izrael határán.
Skócia függetlenné akar válni
London. Skóciának teljesen függetlenné kell válnia ahhoz, hogy versenyképes maradhasson a bővítés utáni Európai Unióban – mondta a tartomány függetlenségéért küzdő Skót Nemzeti Párt egyik vezetője.
NATO-felderítés az orosz határnál
Moszkva. Az orosz fegyveres erők a NATO-gépek felderítő repüléseinek fokozódását észlelték az ország északnyugati határai mentén. Az idei év első három hónapjában már 97 NATO-repülőmozgást jegyeztünk fel – mondta Arhangelszkben Viktor Osztasko, a Barents-tenger partvidékének orosz légvédelmi parancsnoka.
Dezertáló orosz katonák
Moszkva. Tegnap jelentkezett a katonai ügyészségen az a 14 orosz katona, aki kedd este hagyta el önkényesen szolgálati helyét a Novgorodi területen. A szökevények azzal indokolták tettüket, hogy tarthatatlan a viszony köztük és az idén a kaukázusi Dagesztánból egységükhöz vezénylet katonák között.
Juhan Parts az új kormányfő
Tallinn. Arnold Rüütel észt elnök Juhan Partst, a Szövetség a Köztársaságért Res Publica párt vezetőjét nevezete ki a balti ország miniszterelnökévé.
Változó pártszimpátiák
Belgrád.
Seselj a klán bérlistáján
Belgrád. Belgrádi kormánykörök gyanúja szerint a Zoran Djindjics szerb miniszterelnök meggyilkolásával vádolt zimonyi klán pénzelte Vojiszlav Seselj radikális pártvezért, aki állítólag a „hazafias erők” támogatásával államcsínyre készült.
Sarovics lemondott
Banja Luka/Brüsszel. Benyújtotta lemondását Mirko Sarovics, Bosznia-Hercegovina Köztársaság három tagú államelnökségének szerb elnöke. A lemondás konkrét okát nem közölték.