REAL MADRID–MANCHESTER UNITED 3:1 (2:0), góllövők: Figo (12.), Raul (28., 49.), ill. Van Nistelrooy (52.). Játékvezető: Anders Frisk (svéd); 76 000 néző. REAL: Casillas–Salgado, Hierro, Helguera, R. Carlos–Figo, Makelele, F. Conceicao, Zidane–Raul, Ronaldo (84. Guti); MU: Barthez–G. Neville (86.
Keresés
Real-siker a szuperrangadón
Madrid/Amszterdam. A labdarúgó Bajnokok Ligája keddi negyeddöntőjében a Real megnyugtató, kétgólos előnyt szerzett a Manchester elleni szuperrangadón. A másik meccs, az Ajax–Milan összecsapás után mindkét vezetőedző elégedett volt a gól nélküli eredménnyel.
Hűségpróba a hűség városában
Először hallja Hejková aszszony, hogy a hűség városába érkezett. Pedig rá igazán jellemező ez a tulajdonság, főleg a tizenöt éves rózsahegyi edzői munka után. Második állomáshelyén tartózkodik. Hű marad önmagához? „Nagyon örülnék, ha kitölthetném a hároméves szerződésemet.
Először magyarul, azóta angolul
Hejková nemrégen egy szót sem tudott magyarul. Pozsonyi sógora dunaszerdahelyi, ezért beszéli a nyelvet. Tőle tanulta az első szavakat. „Azzal küldtek útra, hogy legalább egy kis mondatot tudjak, mégpedig azt, hogy „Itt vagyok”. Meg is mondtam a játékosoknak, szavaimat hatalmas kacagás fogadta.
Távozik a húzóember
Balogh Judit a GYSEV-Orsi csapatkapitánya a mérkőzés után rendre az utolsók között hagyja el az öltözőt. Most sincs másképp.
Hogyan élte át a mai mérkőzést Hejková edzőnő irányítása alatt?
Nem a mai meccs volt a legfontosabb, hanem az első edzések.
Álmodozásból valóság
Sopron. Nem vonulhatok el szó nélkül a mérkőzés után Török Zoltán ügyvezető igazgató mellett. Mérhetetlenül boldog. „Szó szerint csak álmodoztam, amikor vártam, hogy Hejkovával dolgozhassak. Hosszú évekig tartott, hiszen ő teljesen azonos volt a Rózsahegy csapatával.
Lélekbúvár a kispadon
Rózsahegyi tizenöt éve alatt együttvéve sem lehettem annyit a közelében, mint soproni bemutatkozása óráiban. Kedden este fél hattól fel tizenegyig éltem a soproni Hejková-lázban. Európa tán legjobb edzőnője ült le a népszerű GYSEV-Orsi női kosárlabdacsapatának kispadjára. Tétmérkőzésen először.
Egyetem a láthatáron
Ha minden az elfogadott ütemterv szerint halad, 2004. január elsején megalakul a komáromi Selye János Egyetem, 2004. szeptember elsejétől pedig már fogadhatja az első hallgatókat. Azt azonban, hogy hány karral is indul és konkrétan melyik épületekben folyik majd az oktatás, nem lehet pontosan tudni. Többen megkérdőjelezik a névválasztást is, sok komáromi szerint az egyetemnek Jókai Mór nevét kellene viselnie.
Bonsaj Slovakia 2003 Nyitrán
Nyitra. Bonsaj Slovakia 2003 címmel ma kiállítás nyílik a nyitrai Agrokomplex területén. A törpenövésű fákat és cserjéket bemutató kiállítást – amelyen egyebek mellett dél-afrikai, brazíliai és kínai bonszaj-mesterek is bemutatkoznak – vasárnapig kereshetik fel az érdeklődők. (SITA)
Bodrogszerdahelyi húsvéti tárlat
Bodrogszerdahely. A helyi könyvtár szervezésében a bodrogszerdahelyi óvodások és alapiskolások alkotásaiból: hímes tojásokból és más dísztárgyakból nyílik ma kiállítás, amelyet április 15-ig tekinthetnek meg az érdeklődők. (hgy)