Boston. Három mérkőzéssel folytatódott az észak-amerikai profi jégkorongliga rájátszásának első fordulója.
Keresés
XXII. Barátság Futóverseny
Dióspatony. Szombaton huszonkettedszer rajtol a felső-csallóközi községben a Barátság Futóverseny. Belkovics László főszervező tájékoztatása szerint a hagyományos rendezvény első ízben lesz járási bajnokság is.
Két keréken segítik a vak futónőt
Boston. Egy szervező kíséri majd kerékpáron a szinte teljesen vak Marla Runyant a hétfői Boston Marathonon. A futónő főleg hangok segítségével tájékozódik. A segítőtárs az utolsó kanyarig, de ha van esélye a győzelemre az amerikai atlétának, akkor egészen a célig vele tart majd.
Overmars és Luis Enrique összetűzése
Barcelona. Majdnem összeverekedett Luis Enrique és Marc Overmars az FC Barcalona labdarúgócsapatának edzésén. Az incidens azután történt, hogy a holland csatár kétszer is keményen lépett oda a súlyos sérüléséből pár napja felépült Luis Enriquének.
Kitálalt a főellenőr
New York/Budapest. Az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságának egykori doppingügyekben illetékes főellenőre kijelentette: a múltban több amerikai világklasszis szerveztében tiltott szereket mutattak ki, mégsem büntették meg őket.
Dr.
NBA
Chicago/New York. Egy nappal az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság alapszakaszának vége előtt eldőlt, hogy a Keleti-főcsoport Atlanti-divíziójában a New Jersey Nets csapata végez az élen.
Vége az ökölvívó Interligának?
Pozsony. Nem hivatalos hírek szerint idő előtt ért véget a közös, cseh–szlovák–magyar ökölvívó-csapatbajnokság, az Interliga idei küzdelemsorozata. A brünniek ugyanis a minap bejelentették: idő előtt befejezik.
Két széken kényszerből
Három éve dolgozik a HIL-ben szereplő érsekújvári Štartnál. A cseh-szlovák férfikézilabda-liga élcsapata az alapszakasz után a harmadik helyen végzett a nyugati csoport táblázatán, és a playoff-elődöntőben a Prešovval találkozik. Peter Hatalčík időközben elvállalta a szlovák férfiválogatott vezetőedzői posztját is. Van tehát miről beszélgetni.
Ünnepvárók: a legnagyobb érték a természetesség
Komárom. Néhány évvel ezelőtt igen szép hagyományt teremtett a Nyári Szabadtéri Táncszínház Alap polgári társulás. Azóta a karácsony és a húsvét előtti Ünnepvárók, illetve a nyári Családi Fesztivál szerves részévé vált sok-sok család, és főleg gyermek életének: a rendezvények időpontját jó előre bejegyzik naptárukba, nehogy lemaradjanak róla.
Nem látták el a gyermeküket
Rapp. Közeli gondozott személy kínzása miatt indult eljárás egy 40 éves helyi férfi és 29 esztendős felesége ellen, amiért nem törődtek egyéves kislányukkal. A szülők hetedik gyermekeként Denisa alultáplált volt. A kislány gyermekotthonba került. (TASR)