Igló. Kétperces késést és kilencszáz korona kárt okozott a vasúttársaságnak egy 19 éves fiatalember, aki szombaton reggel elaludt a vonaton. Amikor felriadt álmából, a szerelvény már éppen elhagyta azt állomást, ahol le kellett volna szállnia, így ő nem restellte meghúzni a vészféket.
Keresés
Játssz, furulyácska!
Érsekújvár. A helyi Gyermek-, Ifjúsági és Felnőtt Művelődési Alapítvány idén is két kulturális rendezvényhez kéri a városi szervezetek, a lakosság és a vállalkozók támogatását.
Rendőrkézen a tolvajok
Zselíz. A rendőrség nagypénteken elfogta és letartóztatta azt a fiatalokból álló négytagú bandát, amely már hónapok óta rettegésben tartotta a várost és környékét.
Nyomtalanul tűnt el
Nagycsalomja. Huszonharmadik napja eredménytelenül kutatnak az április elsején otthonából ismeretlen helyre távozott R. László helybéli nyugdíjas után.
Megcsapolták a tartályt
Tiszacsernyő. Egyre nagyobb gondot okoz a helyi vasúti átrakoállomás őrzése. Legutóbb a múlt héten próbált egy négytagú banda jogtalanul és önkényesen meggazdagodni.
Egy vonatpár közlekedne
Fülek. A szárnyvonalak személyforgalmának leállítása után kialakult foglalkoztatási helyzetről tárgyaltak tegnap Zsolnán a vasutas-szakszervezet és az államvasutak képviselői. Tömeges elbocsátásokra a vasútnál eddig nem került sor – ezt a lépést sem a vállalat vezetése, sem pedig a szakszervezet nem tartaná jónak.
A szellem kalandozása Komáromban
Komárom. Tíz ország mintegy 400 fiatalját várják április 24. és 28. között Komáromba A szellem kalandozása nevű verseny európai fordulójára.
Közös uniós régiót terveznek
Besztercebánya/Miskolc. A szlovákiai EU-csatlakozási népszavazás sikeres eredményében bízva Besztercebánya megye külügyi bizottsága és Milan Marčok megyei elnök a magyarországi Borsod-Abaúj-Zemplén megye vezetőivel karöltve egy eurorégió kialakításának tervét készítette elő.
A gyorsforgalmi útért
A Lévai, az Érsekújvári és a Nagykürtösi járás együttesen szorgalmazza a tervezett Pozsony–Kassa déli gyorsforgalmi út régiójukat érintő szakaszainak mielőbbi megépítését.
BONTÁS
28 nappal később
(28 Days Later, szín. fel. ang. dráma 112 p. 2002) R.: D. Boyle. Fsz.: C. Murphy, N. Harris, Ch. Eccleston, B. Gleeson.
Maroknyi túlélő menekül a zombiktól elárasztott Londonból. Digitális kézikamerás horrorőrület a Trainspotting alkotóitól.
8 mérföld
(8 Mile, szín. fel. am. filmdr. 110 p.