Az állami költségvetés jövő évi tervezete szerint Szlováia mezőgazdasága mintegy 7 milliárd koronával kapna több támogatást, mint az idén. Ebből az összegből az ország EU-csatlakozása után az agrártermelőknek járó közvetlen kifizetések 50 százalékig pótolhatók.
Keresés
Szerbia egy hónap múlva elnököt választ
Nyilvánvaló volt, hogy amikor Natasa Micsics, a szerbiai parlament elnöke és Szerbia ideiglenesen megbízott köztársasági elnöke eldöntötte, hogy kiírja a köztársasági elnökválasztást november 16-ára, ez nem az ő ötlete, hanem a hatalmon levő SZDE-től kapott erre utasítást.
A hűtlen pénz útjai
Egyes, feltehetően inkább közgazdásznők szerint, a tőke férfias magatartásmintákat másol. Alapvetően hűtlen és azt a helyet keresi, ahol szaporodni képes. A pénz ennyire leegyszerűsített viselkedési modelljét tekintetbe véve talán egy kicsit más megvilágítást kapnak a Szlovákiába éppen érkező és a Magyarországról állítólag nagyban távozó külföldi beruházások.
Űrhajózó nagyhatalom születik
Hivatalos kínai bejelentések szerint a startra október 1-e után „bármikor sor kerülhet, amikor ehhez minden feltétel adott”. Az út attól lesz történelmi, hogy ezen a repülésen a világűrbe indul az első kínai űrhajós.
Napokon belül indul az első kínai űrhajós?
Szeptember 29-e óta mind a tizennégy kínai űrhajósjelölt a csiucsüáni indítóközpontban tartózkodik, és már ott folytatja a felkészülést. A hónap közepe óta a történelmi űrhajó és hordozórakétája is összeszerelve várja a startot.
SPORTHĺRADÓ
Az NHL legutóbbi játéknapjának eredményei: Chicago–Los Angeles 2:4, Anaheim–Phoenix 0:2, Minnesota–San Jose 2:3, Colorado–St. Louis 1:2.
Afrikai vb-selejtezők, 1. mérkőzések, érdekesebb eredmények: Szudán–Eritrea 3:0, Csád–Angola 3:1, Etiópia–Malawi 1:3, Niger–Algéria 0:1, Ruanda–Namíbia 3:1, Zimbabwe–Mauritánia 3:0.
RÖVIDEN
Adamec a Slovan új edzője
Pozsony. Jozef Adamec lett a pozsonyi Slovan labdarúgócsapatának új edzője.
SPORT A KÉPERNYŐN
EUROSPORT – 11.00: Labdarúgó Eb selejtező mérkőzések (ism.)
15.00: WTA női tenisztorna (élő)
16.30: Labdarúgó Eb selejtező mérkőzések (ism.)
18.30: WTA női tenisztorna (élő)
GALAXIE SPORT – 11.05: Hollandia–Ausztria labdarúgó Eb-selejtező (ism.)
14.30: Buffalo–Dallas NHL-mérkőzés (ism.)
SPORTFOGADÁS
A LOTO 41. játékhetének (vasárnapi sorsolás) nyereményei – I. HÚZÁS, 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 20 193 korona; 4. díj: 534 korona; 5. díj: 78 korona. JACKPOT: 16 286 687 korona.
II. HÚZÁS, 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 12 340 korona; 4. díj: 269 korona; 5. díj: 53 korona. JACKPOT: 3 000 000 korona.
Ridzoň tarthatatlan volt
Komárom. Nagy mellénnyel érkeztek, lógó orral távoztak a nyitrai kosarasok a komáromi sportcsarnokból a férfi Extraliga 3. fordulójának hétvégi találkozója (87:75) után. Meglepően jó védekezéssel rukkoltak elő a komáromiak, Ridzoň (28 pont) és Szupper (18) pedig brillírozott a pályán.