Kijev/Moszkva. Az ukrán határőrök továbbra is a Kercsi-öbölben fekvő Tuzla szigeten tartózkodnak – közölte tegnap az ukrán határőrség szóvivője. Szerhij Asztahov elmondta: eddig nem kaptak parancsot a katonák visszavonására.
Keresés
Nem kifogásolták a magyar javaslatot
Brüsszel. Az EU kormányközi konferenciájának (IGC) hétfői miniszteri ülésén, amelyen Szlovákiát Eduard Kukan külügyminiszter képviselte, senki nem ellenezte azt a magyar javaslatot, amely szerint az alkotmányos szerződésnek a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól is említést kellene tennie.
Ramadán és politika
Kairó. Néhány iszlám országban már vasárnap, más államokban tegnap kezdődött meg a böjthónap. A ramadán kezdetét az egyiptomi al-Azhar mecset iszlám intézetének elöljárói jelentették be szombaton, az újhold megjelenése után.
Legalizált vadtelepek
Jeruzsálem. Ariel Saron izraeli miniszterelnök tegnap először beszélt nyilvánosan arról, hogy Izrael nem tervezi Jasszer Arafat palesztin elnök meggyilkolását. Az izraeli védelmi tárca „állandó kolónia” státust akar adni legkevesebb nyolc Ciszjordániában létesített vadtelepnek.
Jövőre csak enyhén nő a villany ára
Pozsony. Jövőre a villamos áram ára az idei infláció mintegy felével fog csak emelkedni, jelentette be tegnap az Árszabályozási Hivatal. Idén egy megawattóra áram 2861 koronájába került a végfelhasználónak, jövőre ez 4-5 százalékkal lesz csak több.
Schuster kíváncsi a lakosság véleményére
Pozsony. Rudolf Schuster részben attól teszi függővé indulását a jövőre esedékes köztársaságielnök-választáson, hogyan fogadja a lakosság az éves országértékelő beszédét, melyet december 3-án a parlamentben mond el.
Nem volt törvénytelen a vasutassztrájk
Pozsony. Jogtalanul függesztette fel a Pozsonyi I. Járásbíróság azt a vasutassztrájkot, mely január vége és február eleje között megbénította az ország közlekedését, áll a Pozsonyi Kerületi Bíróság tegnap nyilvánosságra hozott döntésében.
Roma integrációs hivatal alakul
Pozsony. Létrehoznak a romák integrációjának elősegítésére egy hivatalt, amellyel már a jövő évi költségvetés is számol. A hivatalnak öt regionális irodája lesz – jelentette be Ivan Mikloš, a pénzügyi tárca vezetője.
Még titok a jelölt neve
Pozsony. Az MKP kiválasztotta új jelöltjét a Nemzetbiztonsági Hivatal igazgatói posztjára. Az illető életrajzát a párt pénteken adta át a koalíciós partnereknek „A jelölt a hivatal alkalmazottja, pártoktól független személy” – tájékoztatta lapunkat Bárdos Gyula frakcióvezető.
Tiltakozás a betét ellen
Pozsony. A Szlovák Kereskedők Szövetsége és a Jednota COOP fogyasztási szövetkezet nyílt levélben tiltakozott Miklós László környezetvédelmi miniszternél amiatt, hogy a szaktárca olyan rendeleten dolgozik, amelynek következményeként betéttel terhelnék a vissza nem váltható műanyag palackokat.