Nem kifogásolták a magyar javaslatot

Brüsszel. Az EU kormányközi konferenciájának (IGC) hétfői miniszteri ülésén, amelyen Szlovákiát Eduard Kukan külügyminiszter képviselte, senki nem ellenezte azt a magyar javaslatot, amely szerint az alkotmányos szerződésnek a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól is említést kellene tennie.

Brüsszel. Az EU kormányközi konferenciájának (IGC) hétfői miniszteri ülésén, amelyen Szlovákiát Eduard Kukan külügyminiszter képviselte, senki nem ellenezte azt a magyar javaslatot, amely szerint az alkotmányos szerződésnek a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól is említést kellene tennie. Ezt Kovács László magyar külügyminiszter közölte a tanácskozás végén. Kovács elmondta, hogy – némileg váratlanul – a soros olasz elnökség, személy szerint Franco Frattini külügyminiszter részéről támogatás is érkezett. Ausztria szintén kiállt a magyar javaslat mellett, amely ellen a résztvevők közül még a szomszédos országok képviselői sem emeltek szót.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?