Pozsony. Valószínűleg 12–18 hónappal elhúzódik a TOKOS stratégiai védelmi kommunikációs rendszer kiépítése a védelmi minisztériumban.
Keresés
Enyhén amnéziás tanúk
Lipótvár. A tanúk meghallgatásával folytatódott tegnap a Pápay-csoport állítólagos gyilkosainak pere. A két pincér közül, akik a gyilkosság idején, 1999 márciusában jelen voltak a Fontána kávézóban egyik sem emlékszik már tisztán az esetre.
Nem történt sterilizálás
Pozsony. Bár nem igazolódott a Test és lélek című kiadványban megfogalmazott, a roma nők állítólagos törvénytelen sterilizálásáról szóló gyanú, az mindenesetre valószínűsíthető, hogy diszkrimináció történt.
Vérrel nem üzletelnek
Pozsony. Szlovákiában soha nem üzleteltek és nem is fognak a köldökzsinórból levett vérrel, mint ahogy az a sajtóban megjelent – jelentette ki Mikuláš Hrubiško, az Eurocord cég képviselője. Szlovákiában ez a vállalat és a Ceptra cég foglalkozik a vér transzplantációjával.
Megvesztegetésen értek tetten egy szlovák képviselőt
Egymillió koronás megvesztegetési ügyben tetten érte és a helyszínen letartóztatta a szlovák rendőrség a Vladimír Meciar vezette ellenzéki párt, az LS-HZDS parlamenti képviselőjét, Gabriel K.-t kedden Besztercebányán.
Hollywoodi csillag Jacko ágyában
A zenei világot a napokban szinte kizárólag az újabb Jackson-botrány foglalkoztatja, szinte mindenki megszólal az ügyben, aki csak látta vagy - akár egy pillanatra - látni vélte a popsztárt.
Az olasz exminiszterelnök beismerte, hogy kokózik
Állítása szerint saját fogyasztásra vásároltatott kokaint Emilio Colombo olasz örökös szenátor és exminiszterelnök, akinek két munkatársát is őrizetbe vették a legújabb római szex- és kokainbotrány kapcsán. A botrányban politikusok mellett filmsztárok is érintettek.
Britney és Madonna karambolt okoztak
Az amerikai Colorado államban lévő Denverben közúti káoszt okoznak azok a hatalmas poszterek, melyeken Britney Spears és Madonna csókjelente látható. A denveri közlekedési hatóságok mindent megtesznek azért, hogy elérjék a KISS 95.7 rádióállomást reklámozó plakátok mihamarabbi eltávolítását.
Mr. Beannel keverik össze Tony Blairt
Ötven másodperces szerepet kapott Tony Blair brit miniszterelnök a Simpsons című amerikai rajzfilmsorozatban, amelynek új részét november 23-án sugározták az Egyesült Államokban és januárban kerül képernyőre Nagy-Britanniában.
Hadat üzent a Jackson család
Michael Jackson dühös családja hadat üzent a sztárt pedofília gyanúja miatt letartóztató Santa Barbara-i rendőrség ellen.