Egy hely, ahol nem influenzavírussal lehet megfertőződni. A büfében hárman is megjegyezték: de kár, hogy nem indultak ők is a Márai Sándor Hazája szavalóversenyen! Ráadásul nem a hifitoronyra vagy a tízezer koronás könyvutalványra fájt a foguk, hanem arra lettek volna kíváncsiak, hogyan értékeli őket Bálint András vagy Czajlik József.
Keresés
Lindh-per: január végén
Stockholm. Január 20-án kezdődik annak a férfinek a pere, akit Anna Lindh svéd külügyminiszter meggyilkolásával vádolnak. Az ügy tárgyalása a Dagens Nyheter című svéd napilap keddi számában közölt értesülések szerint hat napig is eltarthat.
Javaslat a csapatkivonásra
London. Azonnali csapatkivonást javasolt Indiának a vitatott hovatartozású Kasmír térségéből Pervez Musarraf pakisztáni elnök. A BBC televíziónak adott nyilatkozatában Musarraf hangoztatta: „ha India beleegyezik, a kölcsönös csapatkivonás akár már holnap megkezdődhet”.
Merénylők eskütétele
Ankara. Oszama bin Laden terroristavezérnek küldött videofelvételen tettek esküt a múlt hónapban Isztambulban végrehajtott öngyilkos merényletek elkövetői.
Elégedett vajdaságiak
Belgrád. A legnagyobb délvidéki magyar párt, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) üdvözli Mádl Ferenc állásfoglalását a kettős állampolgárság bevezetéséről, s mérföldkőnek tekinti a magyar köztársasági elnök nyilatkozatát a kérdésről folyó tárgyalások menetében.
Moszkva demonstratívan megmakacsolta magát
Maastricht. Oroszország különvéleménye miatt nem sikerült közmegegyezésen alapuló közös nyilatkozatot elfogadni az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet tegnap véget ért maastrichti miniszteri értekezletén.
Merényletek már ma?
Rijád. Az USA és az ENSZ szerint újabb terrortámadások várhatók Szaúd-Arábiában és Kenyában nyugati érdekeltségek ellen, ez utóbbi fővárosában, Nairobiban már ma.
Lengyel korrupciós megabotrány
Varsó. A varsói körzeti bíróságon tegnap kezdődött Lew Rywin lengyel filmproducer pere, aki ellen az ügyészség „pénzes protekció” címén emelt vádat; ennek büntetési tétele három évig terjedő szabadságvesztés.
Szaddám az árulóktól fél a legjobban
Bagdad/Kairó/Kirkuk. Emelőszerkezetek segítségével tegnap Bagdadban megkezdték az egykori elnöki palotát díszítő négy hatalmas Szaddám Huszein-mellszobor eltávolítását a szövetségesek.
Lelkesedés és ódzkodás
Genf. Vegyes fogadtatásra talált az izraeli és palesztin közéleti személyiségek által kidolgozott genfi béketerv, amelyet hétfőn írtak hivatalosan alá. Izrael elítéli, és a palesztin szélsőségeseknek sem tetszik. Mások szerint csak akkor lenne valami haszna, ha az izraeli kormány és a Palesztin Hatóság is aláírná. Moszkva szerint ellentétes a kvartett által kidolgozott útitervvel is.