Buenos Aires. Adócsalás miatt vádat emelnek Argentínában Carlos Menem volt államfő ellen.
Keresés
Pokolgépek a rejtekhelyen
Róma. Gyújtószerkezeteket és pokolgépeket, továbbá rengeteg fontos dokumentumot találtak az olasz nyomozók Róma keleti, Prenestina negyedében, egy alagsori helyiségben, a Vörös Brigádok egyik titkos rejtekhelyén.
Moszkva a BT bővítése mellett
Moszkva. Oroszország és Brazília egyetért abban, hogy bővíteni kell az ENSZ Biztonsági Tanácsát – hangsúlyozta az orosz külügyminiszter brazíliai tárgyalásairól kiadott közös nyilatkozat.
A szülőföld visszaszerzése az alapvető célkitűzés
Bukarest/Temesvár. Megalakulásának tizennegyedik évfordulóját ünnepelte szombaton a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Marosvásárhelyen, ahol ebből az alkalomból adták át a szövetség Ezüstfenyő-díjait.
Ország az éhhalál szélén
Peking. Nemzetközi élelmiszersegély és így napi betevő híján maradhat csaknem négymillió észak-koreai, ha a külföldi segélyezők a következő napokban nem ajánlanak fel újabb támogatásokat – jelentette be Pekingben James Morris, az ENSZ Világélelmezési Programjának vezetője.
Világszerte Kadhafit dicsérik
Tripoli. Világszerte üdvözölték tegnap azt a líbiai döntést, hogy az arab ország lemond tömegpusztítófegyver-programjairól és lehetővé teszi területén a nemzetközi ellenőrzést. A váratlan hírt csaknem egyidőben jelentették be az USA-ban, Nagy-Britanniában és Líbiában.
Bush bespájzolta magának bin Ladent?
Washington/Bagdad/New York/London. Amerikai titkosszolgálati szakértők szerint hónapokkal ezelőtt készült az az Oszama bin Ladennek tulajdonított hangfelvétel, amelyet szombaton sugárzott az al-Arabíja arab hírtévé. Az al-Kaida vezetőjének sorsáról eközben újabb találgatások láttak napvilágot.
Dzurinda futásban megelőzte Špidlát
Pozsony. Nyolc hellyel előzte meg cseh kollégáját Mikuláš Dzurinda szlovák kormányfő a morvaországi Hodonín és a szlovákiai Szakolca (Skalica) között megrendezett hagyományos karácsonyi futóversenyen. Vladimír Špidla a 294., Dzurinda a 286.
Átvállalják Mečiar hiteleit
Pozsony. Ha Vladimír Mečiar indul a jövő évi elnökválasztáson, más vállalja át az Elektra villa átépítésére felvett hiteleit. – Vagy a családom lesz az, vagy egy jogi személy.
Hajléktalanok őrzik a hétvégi házakat
Pozsony. Hajléktalanokat fogadnak fel vikendházaik, nyaralóik őrzésére egyes pozsonyiak. A fővárosi rendőrség több tucat olyan esetről tud, amikor a rászorulók a tulajdonosok beelegyezésével szállnak meg a télen üresen álló épületekben.