San Bernardino. Újabb három holttestet emeltek ki a mentőalakulatok vasárnap a dél-kaliforniai San Bernardino mellett. Ezzel tizenkettőre emelkedett a természeti csapás halálos áldozatainak a száma. További öt személyt eltűntként tartanak nyilván.
Keresés
Mr. Bean a pszichiátrián
London. Olyan rosszkedvű lett Rowan Atkinson brit humorista, hogy öt hétre bevonult egy előkelő amerikai pszichiátriai klinikára. A Mail On Sunday című brit lap vasárnapi száma szerint a Mr.
Kupimustra a belgáknál
Brüsszel. „Naponta mintegy 80 ezer belga férfi keresi fel az örömlányokat. Ez több, mint amennyien moziba járnak.” Marie Dedecker képviselő-asszony e megjegyzést fűzte a parlamentben ismertetett tanulmányhoz, amely előzménye a januárra tervezett vitának.
Állataink szilvesztere
Budapest. Háziállatainkért az év minden percében, így szilveszterkor is felelősek vagyunk. Erre figyelmeztet megszívlelendő tanácsaival Sütő András állatorvos.
VIGYORGÓ
Északon
A tanító néni kérdezi az iskolában a gyerekeket, tudnak-e öt állatot mondani, amelyek az Északi-sarkon élnek. A teremben nagy a csend, de egyszer csak Pistike majdnem kiesik a padból, úgy jelentkezik.
Korunk hőse: a művész
Művésznek lenni elég lehetetlen vállalkozás, és nem csak itt és most. Pontosabban tragikus, tényleg: tiszta tragédia. Először is alapszinten mindenki művész, most ehhez nem kell különösebb magyarázat, gondoljon csak mindenki magára meg bárki másra.
Mesterünk, Stanley Kubrick
Diktátor volt, aki zsarolta, kizsigerelte színészeit, minden munkatársát, mindenkit, aki öt mérföldnél közelebb merészkedett hozzá. Ő rendezte a Spartacust, a 2001: Űrodüsszeiát, a Tágra zárt szemeket és még számos filmet. Mitikus rendező, és mítoszát csak alátámasztja John Baxter: Stanley Kubrick című könyve.
A tulipánok országában
A Felvidéki Fiatal Reformátusok Szövetségének (FIRESZ) Kórusa a közelmúltban Hollandiában vendégszerepelt.
MOZI
POZSONY
HVIEZDA: Zatoichi (japán) 15.30, 18 Kapitány és katona: A világ túlsó oldalán (amerikai) 20.30 MLADOSŤ: Titkok (francia) 15.15, 17.30, 20 TATRA: Órák (amerikai) 17, 20 AU PARK – PALACE: S.W.A.T. – Különleges kommandó (amerikai) 14.50, 17.20, 19.50, 22.20 Nem férek a bőrödbe (amerikai) 15.