Madrid. Kéthetes szünet után a hét végén folytatódik a spanyol labdarúgó-bajnokság, s valószínű, hogy a 18. forduló után is a Real Madrid áll majd az élen. A szuper együttes ugyanis az utolsó előtti helyen álló Murciát fogadja, s szinte elképzelhetetlen, hogy elmarad Ronaldóék sikere.
Keresés
Bondra elismerése
Washington. Fennállásának 30. évfordulóját ünnepelte a Washington Capitals jégkorongcsapata. Ebből az alkalomból a szurkolók szavazhattak a három évtized legjobbjaira. A „legfiatalabb” csapatba (1994–2004) bekerült a szlovák Peter Bondra, aki 5276 voksot kapott az ankéton (5776-an szavaztak).
Capello Grand Slamre készül
Fabio Capello, az olasz bajnoki éllovas Roma edzője a La Gazzetta dello Sportnak adott nyilatkozatában arról beszélt, hogy 2004-ben a Grand Slam megvalósítása lesz a célja a fővárosi gárdával, azaz a Scudettót, vagyis az olasz bajnoki címet, továbbá az Olasz Kupát, s ráadásképpen az UEFA Kupát is meg akarja nyerni a Farkasokkal.
EREDMÉNYEK – ESEMÉNYEK
Minden jegy elkelt a Budapest Sportarénában március 5–7. közötti 10. fedett pályás atlétikai világbajnokságra, azaz a sportág téli csúcstalálkozójának mindhárom versenynapján telt ház előtt zajlanak majd a küzdelmek.
Barthez fél évig az OM-ben
Zürich. Minden akadály elhárult Fabien Barthez csapatváltása ügyében, így a világ- és Európa-bajnok kapus már szombaton, a Strasbourg elleni Francia Kupa labdarúgó-mérkőzésen pályára léphet az Olympique Marseille együttesében.
Ivica Kostelić visszatér
Flachau. Már a hét végén, a flachaui Világ Kupa-futamokon visszatér a mezőnybe Ivica Kostelić, a december közepén porcműtéten átesett horvát alpesi síző.
Vengloš ausztrál felkérése
Sydney/Pozsony. Az Ausztrál Labdarúgó Szövetség felkérte Jozef Vengloš szlovák futballszakértőt, hogy tanácsaival segítse a labdajáték fejlődését a szigetországban. „Véleményemre és gazdag tapasztalataimra kíváncsiak.
Győr a Bayern Münchenre vár
Budapest. Könnyen elképzelhető, hogy az év elején Győrben lép pályára a Bayern München világhírű labdarúgócsapata. Az esetleges szereplést az tehetné lehetővé, hogy az Audi, a Bayern egyik főszponzora évente kiköthet egy fellépést az együttes számára.
SPORT A KÉPERNYŐN
SZOMBAT
STV 2 – 17.00: Slovan Bratislava–Košice, extraligás jégkorongmérkőzés (élő)
M2 – 13.30: Telesport.
ČT 2 – 16.45: Zlín–Třinec, I. ligás jégkorongmérkőzés (élő)
ORF 1 – 10.00 és 12.45: Férfi óriásműlesikló VK-viadal (élő) 13.45: Síugró négysáncverseny, selejtező (élő)
EUROSPORT – 13.
Rangadó Pozsonyban
Pozsony. A tévéközvetítés ellenére telt házat, közel 8000 nézőt várnak a mai Slovan–Košice hokirangadóra. A jégkorong ST Extraliga legutóbbi, 36. fordulójában mindkét csapat idegenben nyert: a bajnok pozsonyiak az újonc nyitraiak otthonában, a kassaiak pedig Szakolcán.