Az Óperencián innen, s a magas hegyeken túl van egy város, melynek neve Wolfsburg. Ez egy német iparváros, s van némi köze Párkányhoz meg a környező falvakhoz. A közös projekt jelszava „Hilfe zur Selbsthilfe – Segítség az önsegélyezéshez”, ami talán elég jól kifejezi a projekt lényegét.
Keresés
Vállalkozás és idegenforgalom
„Kicsiben kell kezdeni, de nagyban kell gondolkodni.” – avatott be minket a sikeres vállalkozás titkába Gyetven Miklós, a párkányi Vadas termálfürdő igazgatója, aki kedvünkért megmászta a párkányi gimi összes lépcsőjét, hogy előadást tartson nekünk üzletről, vállalkozásokról, s közben türelemmel viselte hol okosabb, hol naivabb kérdéseinket.
A Szabadság helyét keresik
Arad. A román kormányzópárt szerint az aradi várudvaron kellene elhelyezni a Szabadság-szobrot.
Farkastörvények a nagyváradi piacokon
Nagyvárad. Farkastörvényekre panaszkodnak a Nagyvárad piacain árusítók. A piacrendészet (RAPAS) vezetői kényük-kedvük szerint szabják meg az asztalok árát, és önkényeskednek a bérlőkkel, akiknek semmilyen joguk nincs, mivel nem kötnek velük szerződést.
Romániai könyvdrágulás
Bukarest. Romániában 10-30 százalékkal drágultak a könyvek. A kormány az uniós előírásokra hivatkozva új adótörvénykönyvet vezetett be, és ennek keretében 9 százalékos ÁFÁ-val terhelte a könyvek eladási árát.
Télen elég, nyáron kevés
Mezőterem. Az erdélyi településnek csak egy részén van kiépítve a vezetékes vízhálózat. A nyár folyamán több alkalommal küzdött vízhiánnyal a lakosság, télen viszont a nap bármelyik órájában folyik a víz a csapokból mind a lakásokban, mind az utcai csorgókon.
Jól halad a restitúció
Bukarest. A romániai Országos Restitúciós Bizottság 2003. évi tevékenységét összesítette Markó Attila helyettes államtitkár, a bizottság alelnöke. Az egyházi ingatlanok viszszaadásának tavaly nyáron beindult folyamata nem bizonyult lassúbbnak, mint ahogy az előre látható volt.
Bezártak a státusirodák
Ungvár. Kárpátalján január elsejétől fizetetlen kényszerszabadságot vettek ki a státustörvény végrehajtását segítő irodahálózat munkatársai. Lejárt ugyanis a Határon Túli Magyarok Hivatalával kötött korábbi szerződés, az újat pedig még nem írták alá.
Középiskola az óvodában
Tiszaújlak. Bár az ukrán állam eddig egy hrivnyát sem tett hozzá a tiszaújlaki magyar tannyelvű középiskola újjáépítéséhez, az egykor életveszélyessé vált épület egyre szebbé, modernebbé válik a kárpátaljai magyar tanulók és oktatóik örömére.
MOZI
POZSONY
HVIEZDA: Zatoichi (jap.) 18, 20.15 MLADOSŤ: Édes élet (ol.) 15.45, 19 MÚZEUM: Istenek városa (braz.) 19 TATRA: Fél kézzel nem lehet tapsolni (cseh) 16.30, 18.30, 20.30 AU PARK – PALACE: Kegyetlen bánásmód (am.) 15.40, 17.50, 18.50, 20, 21.10, 22.10 Titokzatos folyó (am.) 16.20, 19.10 Igazából szerelem (ang.