Pozsony. Januártól a Legfelsőbb Bíróságon is működik elektronikus iktató, és az ügyek számítógépek segítségével osztják szét. „Az általunk alkalmazott szoftverben azonban számos műszaki hiba van, ezekre már figyelmeztettük a gyártó céget.
Keresés
Borbarátok államfőjelöltje
Pozsony. Tegnap újabb köztársaságielnök-jelölt mutatkozott be: Milan Fogaš a Borbarátok Pártjának választottja, és jelenleg a brunovcei vasútállomás forgalmistájaként tevékenykedik. Fogaš a kreativitás, az átláthatóság és a nyitottság hármas jelszavát tűzte zászlajára.
Folytatódnak a tárgyalások a Dunáról
Budapest/Pozsony. A két ország közelgő uniós tagsága jó esélyt kínál a bősi konfliktus rendezésére. A Magyar Hírlap információi szerint Erdey György, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium helyettes államtitkára kap megbízást január 15-én kormánymeghatalmazottként a magyar delegáció vezetésére.
Három halott a kisgépben
Zsolna. Lezuhant tegnap egy német felségjelű Piper–34-es kisrepülőgép Divina-Lalinok közelében. A gépnek 10.35-kor kellett volna megérkeznie három utasával a Zsolna melletti reptérre.
Ellenzik az elképzelést
Pozsony. Fasiszta praktikákkal vádolja a Szlovákia Roma Kezdeményezése a belügyminisztériumot.
Horoszkop
Úgy tűnhet, mintha valaki Ön ellen dolgozna. Lássa be, hogy ebben nincs is semmi szándékosság. Mások lépései arra késztetik, hogy bebizonyítsa: Ön helyesen cselekszik.
Jó kommunikációs készségének köszönhetően ez egy kedvező időszak mindenféle üzleti ügyek és tárgyalások lebonyolítására.
Veszélyesen gyenge dollár
Bázel. A dollár alacsony árfolyamának gazdaságra gyakorolt hatása a fő témája a G10, azaz Japán és az EU-országok jegybankelnökeinek tegnap Bázelben kezdődött tanácskozásának. Az eurózóna képviselői szerint a dollárnak az euróhoz viszonyított 20%-os gyengülése a múlt év óta veszélyeztetheti az eurózóna gazdaságát.
Olasz cégek felajánlása
Pozsony. Az olasz vállalkozóknak szándékukban áll segítő jobbot nyújtani a szlovákiai kis- és közévállalkozóknak. Erről tájékoztatták Rudolf Schuster államfőt a Confartigianoto vállalkozói csoport tagjai.
Erős kézre van szükség
Budapest. Kormányszóvivői tájékoztató keretében ma mutatkozik be a sajtónyilvánosság előtt Draskovics Tibor kijelölt magyar pénzügyminiszter, akit február 15-i hatállyal kíván kinevezni a posztra Medgyessy Péter miniszterelnök.
Lefaragták az inflációt – papíron
Pozsony. A Szlovák Statisztikai Hivatal szerint 2003-ban 9,3 százalékos volt az éves infláció mértéke, és a nemzetgazdaság valamennyi ágazatában csökkentek a reálbérek.