Pozsony. A Szlovák Statisztikai Hivatal szerint 2003-ban 9,3 százalékos volt az éves infláció mértéke, és a nemzetgazdaság valamennyi ágazatában csökkentek a reálbérek.
Lefaragták az inflációt – papíron
Az átlagos nominálbérek 2002 és 2003 novembere közötti időszakban a közlekedésben 7,7%kal, az ingatlanforgalmazásban 6,8%-kal, az iparban 5,2%-kal, az építőiparban 1,7%-kal, a nagykereskedelemben 2,4%-kal, a kiskereskedelemben pedig 5%-kal nőttek, a távközlésben viszont 6%-kal, a postai szolgáltatásoknál 4%-kal, a vendéglátóiparban pedig 3 százalékkal estek – jelentette tegnap a Szlovák Statisztikai Hivatal. Összességében véve azonban az éves infláció gyorsabb üteme valamennyi nemzetgazdasági ágazatban a reálbérek csökkenéséhez vezetett. Ami a foglalkoztatottságot illeti, a vizsgált időszakban ha kis mértékben is, de nőtt a foglalkoztatottság az építőiparban és az iparban, viszont a nagykereskedelemben 24%-kal, a vendéglátóiparban 11%-kal, a távközlésben 9,6%-kal, végezetül a közlekedésben közel 9%-kal kevesebben dolgoztak, mint 2002 novemberében. Az elmúlt év folyamán a fogyasztói árak 9,3 százalékkal nőttek; statisztikai hivatal évközben módosította az infláció kiszámításának módszertanát, ennek köszönhetően a pénzromlás mértéke 9,7% helyett csak 9,3 százalék. A decemberi pénzromlás üteme pedig 0,2%-ra rúgott. Ami pedig a januári áralakulást illeti, a Szlovák Nemzeti Bank szerint az árszintet leginkább az egységesített, 19%-os áfa, a központilag szabályozott árak felszabadítása, továbbá a drágább kötelező gépjármű-biztosítás befolyásolhatja. (s, t)
Átlagbérek 2003 első 11 hónapjában
Távközlés 27 563
Ipar 15 115
Közlekedés 14 639
Nagykereskedelem 13 419
Építőipar 11 880
Posta 11 703
Kiskereskedelem 9520
Vendéglátóipar 8103
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2008. 06.12.
GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK
2008. 06.12.
Országhatárokon átívelő Pozsony kisugárzása
2008. 06.12.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.