Ha most tartanák a parlamenti választásokat, az első helyen 28,9 százalékkal a Smer végezne, derült ki a Statisztikai Hivatal legfrissebb felméréséből. Természetes tehát, hogy Robert Fico pártelnök előrehozott választásokat szorgalmaz.
Keresés
Általában egy helyen lesz a két voksolás
Pozsony. Jövő hétfőig az összes polgármesternek el kell döntenie, községükben hol lehet majd szavazni a köztársaságielnök-választás és a népszavazás során. Miután az államfő összekötötte a két voksolást, felmerült, hogy kisebb falukban gondot okozhat két választási bizottságot és helyiséget kialakítani.
Új törvény a kisebbségekről
Pozsony. Idén elkészül a kisebbségek jogállásáról szóló törvény, jelentette be Csáky Pál.
Jelena Tregubova kitálal, avagy kibe volt szerelmes Putyin?
Február első hétfőjén robbanás rázta meg egy moszkvai belvárosi ház második emeletét.
Tejesember a győri lakótelep panelházai között
Az egyik győri lakótelep parkolójában reklámszatyros emberek vesznek körül egy sárfoltos fehér Ladát. Amennyire az esti sötétben kivehető, üres műanyag flakonok vannak a táskákban. A kocsi csomagtartójába egy munkásruhás férfi hajol be, nejlonkesztyűs kezével alumínium tejeskannákat csoportosít át. Az egyik már kiürült, a másikat most nyitja meg.
GAZDASÁGI HĺRMORZSÁK
Lakásalap: hiányzó szakemberek
Pozsony. Jelenleg a 79 járási rangú város hivatalából 22-ben nincs olyan szakember, aki átvenné az Állami Lakásfejlesztési Alap (ŠFRB) forrásaira igényt tartó kérvényeket – közölte Kása Zoltán, az alap elnöke.
Olajkikötő és kéntelenítés
Pozsony.
Tanfolyam és tanácsok
Budapest/Győr. A Budapesti Értéktőzsde Részvénytársaság stratégiájának fontos eleme a tőkepiac működésének, szereplőinek bemutatása a befektetők minél szélesebb rétegei számára.
Ritka jó sorozat tanúi voltunk
Pozsony. Szlovákia példát mutat a környező országoknak, a nemzetközi sajtó soha ennyit nem foglalkozott az országgal, szenzációs megoldások születtek – ilyen és hasonló elismerések sorjáztak az elmúlt hónapok gazdaságpolitikai lépései kapcsán.
A SZÓRAKOZTATÓIPAR LEGGAZDAGABBJAI
1 Steven Spielberg 200 filmrendező, producer
2 George Lucas 185 filmrendező, producer
3 Oprah Winfrey 180 tévés műsorvezető
4 J. K.