Társkeresésből rablótámadás
Késmárk. Lopás áldozata lett egy 22 éves szepesbélai nő, aki korábban partnerkereső hirdetést adott fel egy újságban. A férfi erre a hirdetésre jelentkezett, napközben még együtt szórakoztak, majd este felajánlotta a nőnek, hogy kocsival hazaviszi.
Keresés
RENDŐRSÉGI NAPLÓ
Átszervezik a helyi művelődési központot
Ülésezett Tornalja önkormányzata, az ülésen több fontos napirendi pont is terítékre került.
Az ülés legjelentősebb napirendi pontja a közterület-fenntartó vállalatnak mint költségvetési cégnek a feloszlatása, s egyben egy új, az előzővel azonos tevékenységet végző korlátolt felelősségű társaság létrehozása volt.
Kassaiak az űrkutatásban
Kassa.
Ötvenen már dolgozhattak
Abafalva. A Dél-Gömörben élő emberek egybehangzó véleménye szerint a térség egyik legrendezettebb, legtisztább, legtakarosabb helysége Abafalva. A Sajószentkirály–Bánréve határátkelő közvetlen szomszédságában fekvő településnek jelenleg 620 lakosa van, a munkaképes lakosok közül mintegy 40 százalék munkanélküli.
Megtámadták a téhányi polgármestert
Kassa. Egy agresszív hajléktalan támadta meg vasárnapra virradóra Téhány városrész polgármesterét. Kassa egyik legnagyobb kerületének első emberét séta közben lepte meg a bevásárlókocsit toló férfi, akit Ján Farkaš eddig nem látott a lakótelepen.
Szobafoglalás az interneten
Kassa. A hazai és a külföldi turisták már a világhálón keresztül is foglalhatnak szállodai szobát Kassán. A www.bookings.sk intenetes portál választékában ugyan nem szerepel valamennyi hotel és panzió, a három online szálloda azonban három különböző árkategóriát képvisel.
Kedvező változások
Losonc. A régióban az egyik legnagyobb munkáltatóként is számon tartott losonci kórházban tavaly november óta kedvező irányt vettek a gazdasági változások.
NAPTÁR
Márcuis 3
EGY GONDOLAT
„Mert valamiképpen a hazának ártani nem szabad, azonképpen annak nem használni, mikor lehetne, nagy vétek.”
Bod Péter
NÉVNAP
Kornélia
A latin Cornelius névből származik.
Menekült a násznép
Rijád. Szaúd-Arábiában a rendőrség őrizetbe vette egy esküvő 50 résztvevőjét, mert erős a gyanúja, hogy a násznép valójában két férfi házasságát ünnepelte. A letartóztatottak többsége az országban dolgozó külföldi állampolgár.
Vágó vágósúlyban
Budapest. Vágó István lemondott. Méghozzá a szénhidrátról. A népszerű műsorvezető nem hatódik meg a felbukkanó majd eltűnő tanoktól, kételkedik a vajákosokban, de van olyan népszerű világvallás, amit mégis magáévá tudott tenni. Ez a fogyókúra. Vágót senki sem nevezheti nyuszinak. Kivéve a feleségét.