Póráz nélkül vágtatott a bevételi lista élére a Scooby-Doo 2. – Szörnyek póráz nélkül: a film az első hétvégéjén 30,8 millió dollárt hozott az amerikai mozikban. A passió már csak harmadik, míg a Jersey Girl Ben Affleckkel és Jennifer Lopezzel az ötödik helyen debütált, de megúszta a Gigliéhez hasonló hatalmas bukást.
Keresés
Újraírják a Trója zenéjét
Nem felelt meg az Oscar-díjas Gabriel Yared szerzeménye a Trója készítőinek, így egy másik Oscar-díjas komponista, James Horner fog zenét írni a Brad Pitt és Orlando Bloom főszereplésével készült filmeposzhoz, amely alig másfél hónap múlva kerül a világ mozijaiba.
A filmpolitika ront a rendezők közötti kapcsolatokon
Filmkockák címmel új rendezvénysorozatot indított a Magyar Köztársaság Kulturális Intézete. A sorozat koncepciója szerint az intézet székházában sikeres magyar filmeket mutatnak be, a vetítéseket követően pedig az adott mozgókép rendezőjével is találkozhat a közönség.
Történelmi kalandfilm
Koltai Róbert filmjének, a Világszám – Dodó és Naftalin című produkciónak a forgatása kezdődik kedden a romániai Szatmárnémetiben, a város színházának épületében.
Passió: exkluzív vetítés
Gyümölcsoltó Boldogasszony előtt egy nappal a Passió című film forgalmazója exkluzív vetítésre invitálta a pozsonyi lelkipásztorokat, valamint a Magyar Koalíció Pártja és a Kereszténydemokrata Mozgalom képviselőit. A vetítésen jelen volt a Szlovák Püspöki Kar kultúráért felelős tagja, František Rábek is.
„Gothikus” hollywoodi sátán
Szegény Mathieu Kassovitz ugyanúgy járt, mint szegény Luc Besson: beszippantotta őt Hollywood. Francia rendezők ne merészkedjenek Amerikába, mert ezzel eladják lelküket a sátánnak.
MOZI
POZSONY
HVIEZDA: Az utolsó szamuráj (amerikai) 20 Mambo italiano (amerikai-kanadai) 18 TATRA: Órák (amerikai) 18, 20.30 AU PARK – PALACE: A felejtés bére (amerikai) 14.50, 17.20, 19.40, 22 A vonzás szabályai (amerikai) 14.20, 16.50 Az utolsó szamuráj (amerikai) 15.10, 18.10, 21.10 Elvarázsolt kastély (amerikai) 15.
SZĺNHÁZ
POZSONY
NEMZETI SZĺNHÁZ: Werther 19 HVIEZDOSLAV SZĺNHÁZ: Chioggiai csetepaté 19 KIS SZĺNPAD: Végre szabadon! 19
KOMÁROM
JÓKAI SZĺNHÁZ: Háztűznéző 11
Magyarországi művészek kiállításai
Dunaszerdahely.
Gondolatok a könyvtárban
„Előttünk egy nemzetnek sorsa áll. / Ha azt kivíttuk a mély süllyedésből, / S a szellemharcok tiszta sugaránál / Olyan magasra tettük, mint lehet, / Mondhatjuk, térvén őseink porához: / Köszönjük, élet! áldomásidat...”
Nos, Vörösmartyval egyetértésben a nemzet sorsát ismét egy kicsivel borúsabban látom.