Bagdad. Négy embert megégettek és megcsonkítottak feldühödött irakiak Fallúdzsában. Az áldozatok nemzetisége és szerepe nem ismert, egyikük amerikai állampolgár lehetett. A szunnita területen újra fellángolt erőszakban öt katona is életét vesztette.
Keresés
Nem lesz betonfal a Hviezdoslav téren
Pozsony. Nem épül három méter magas biztonsági kerítés a pozsonyi amerikai nagykövetség körül, jelentette be tegnap Ronald Weiser. A nagykövet szerint az óváros és Pozsony polgármesterei, a helyi lakosok és a városvédelmi hivatal tiltakozása alapján döntött így az amerikai fél.
Újabb lebuktatott rendőr
Pozsony. Ötszáz koronás büntetés, jobban mondva csúszópénz miatt bukott le egy rendőr, ugyanis ekkora összeg számla nélküli elfogadásáért jelentette fel őt az az autós, akit februárban gyorshajtáson kapott az egyik pozsonyi benzinkútnál.
Újabb bankrablás, félmilliós zsákmány
Trencsén. Tegnap délelőtt egy fegyveres férfi kirabolta a Postabank egyik helyi fiókját. A tettes mintegy félmillió koronát vitt magával, az akció során senki sem sérült meg. Idén ez volt a tizedik bankrablás Szlovákiában, az ügy kuriózuma viszont az, hogy az épülettel szomszédos a trencséni kerületi rendőrkapitányság épülete. (SITA)
Hosszú lesz a beilleszkedés
Brüsszel. A NATO új tagjai teljes jogú tagállamok, de katonai erejük integrálása a katonai szövetség haderejébe még hosszú folyamat lesz, teljes befejezése 10-12 évbe is beletelhet – közölte Brüsszelben a NATO egyik név nélkül nyilatkozó illetékese.
László Béla a dékán
Nyitra. Március végével lezárult a Nyitrai Konstantin Egyetem Közép-európai Tanulmányok Karának szervezési folyamata. A magyar tanító- és tanárképzés teljes egészében átkerült az újonnan megalakult karra, a szenátus március 30-án egyhangúlag dékánná választotta László Béla egyetemi tanárt.
Hazatoloncolták a romákat
Pozsony. Tegnap reggel szállt le a pozsonyi reptéren az a repülőgép, mely 128, Finnországból kitoloncolt szlovákiai romát szállított vissza. A 80 felnőttből és 48 gyermekből álló csoport csak pár napot töltött a skandináv országban, ahol menekültstátusért folyamodtak volna.
Indulnak a föderalisták
Pozsony. A Magyar Föderalista Párt (MFP) is indul az európai parlamenti választáson. „Alternatívát akarunk kínálni a felvidéki magyarságnak. A voksolás lényegében az itteni magyarok népszavazása lesz. Az, aki ránk szavaz, az autonómiát választja” – hangsúlyozta lapunknak Mihajlovics József pártelnök.
A korona újabb rekordja
Pozsony. A korona árfolyama tegnap újabb történelmi rekordot döntött, amikor napközben 40,095 korona/euró kurzust ért el az Európai Unió közös pénzével szemben. A pénzpiacok zárásakor 40,100/120 korona/euró volt az árfolyam, ami szintén a hazai fizetőeszköz erősödését mutatja.
Álszponzorokat tüntetett fel az SDKÚ
Pozsony. Álszponzoroktól származó összegekkel számolt el az SDKÚ a párt finanszírozásáról szóló jelentésében, állítja a Fair Play Szövetség, mely már hetek óta vizsgálja a világhálón is közzétett szponzorlistát.