Álszponzorokat tüntetett fel az SDKÚ

Pozsony. Álszponzoroktól származó összegekkel számolt el az SDKÚ a párt finanszírozásáról szóló jelentésében, állítja a Fair Play Szövetség, mely már hetek óta vizsgálja a világhálón is közzétett szponzorlistát.

Pozsony. Álszponzoroktól származó összegekkel számolt el az SDKÚ a párt finanszírozásáról szóló jelentésében, állítja a Fair Play Szövetség, mely már hetek óta vizsgálja a világhálón is közzétett szponzorlistát. A korrupció ellen és a pártok átlátható finanszírozásáért harcoló szervezet a jegyzékben lévők közül véletlenszerűen felhívott néhány támogatót, és többen cáfolták, hogy valaha is pénzt adtak az SDKÚ-nak. „Van, aki írásos becsületbeli nyilatkozatot tett, van aki csak szóban tagadta a dolgot, ám valamennyien nevük elhallgatását kérték” – tájékoztatta lapunkat a Fair Play. Tegnap az egyik szlovákiai napilap is megszellőztette a Dzurinda vezette párt finanszírozását, és kiderült: Michal Ambrovič, a Szabad Fórumot létrehozó Ivan Šimko asszisztense is álszponzor. A lista szerint 5000 koronát adományozott a pártnak, amit ő cáfolt. Peter Marosz, az SDKÚ zsolnai tagja ugyancsak tagadta, hogy 25 ezret adott, Juraj Kopčák, a párt egyik alapítója pedig állítólag 150 ezerrel gazdagította a kasszát, amit ő is cáfolt. Kopčák és Ambrovič azért távoztak az SDKÚ-ból, mert nem értettek egyet a párt módszereivel és gyanús ügyleteivel. Martin Maťko szóvivő furcsállja, hogy az állítólagos álszponzoroknak azután jutott eszébe cáfolni, hogy adakoztak, majd hátat fordítottak az SDKÚ-nak. A pártot korábban több bírálat érte, amiért pénztárosa Gabriel Palacka volt, aki korrupció gyanúja miatt távozott a távközlési tárca éléről. Később Palackát nemzetközi fontosságú pénzügyi tisztségbe juttatták, a jelenlegi pénztáros, Igor Kucej pedig állítja: aki a listán szerepel, az pénzt is adott. „A jegyzékben feltüntetett több tucatnyi személlyel beszéltünk, és megállapítottuk: nemcsak a 2002-es, hanem az előző két év szponzoraival sincs minden rendben” – tájékoztatta lapunkat Jana McDonnell, a Fair Play munkatársa. A szervezet szerint az ügy bizonyítja: a pártok pénzelését lényegében senki nem ellenőrzi, s ha mégis, akkor felületesen. Annak, hogy a világhálón is nyilvánosságra hozzák az elszámolást, csak akkor van értelme, ha a polgárok aktívan érdeklődnek hitelessége felől. A http://www. fair-play.sk/images/dokumenty/ Darcoviapolitickychstran.xls oldalon tanulmányozható a pártok szponzorlistája. „Jó lenne, ha az emberek ellenőriznék, nem szerepelnek-e ott álszponzorként” – tette hozzá a polgári szövetség. A megadott címen olvasható jegyzékből például kiderül, hogy a Smernek több cég 100 ezernél is nagyobb összeget ajándékozott; a Penta Grouptól egymilliót, egy másik vállalattól még ennél is többet kapott, és a magánszemélyek zsebéből is gyakran hatjegyű számmal kifejezhető összeg vándorolt a pártkasszába.

Az MKP mindössze öt szponzort tüntetett fel: egy londoni alapítvány több mint egymilliót, három magánszemély összesen 6412, a párt berzétei alapszervezete pedig 200 koronát ajándékozott az MKP-nak. (n-s, sza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?