Kassa. A város tavaly összesen 439 632 000 koronás kölcsönt vett fel egy négytagú banki konzorciumtól. A nemrég befejeződött auditori vizsgálat szerint Kassa túl van a nehezén, lehetőségeihez képest jól gazdálkodott a tavalyi év folyamán.
Keresés
A város a munkaközvetítő
Fülek. Április 6-án 71 jelentkezőből választják ki a szakmailag megfelelőket azokra a magyarországi munkahelyekre, amelyeket a salgótarjáni Déli Ipartelepen működő Sinia Kft. kínált fel a Füleken élő munkanélküliek számára.
A gimnáziumok vezetnek
Kassa. Demográfiai mélyponthoz érkeztünk. Ennek tudható be, hogy az idén a Kassai kerületben közel 10 900 diák fejezi be tanulmányait az általános iskola kilencedik évfolyamában, tehát jóval kevesebb, mint ahány tanulót a kerület középiskoláiba a felvételi vizsgák első körében május 3-án és 6-án fel tudnának venni.
190 éves lenne Erdélyi János
Nagykapos. Az Ung-vidék központjában kétnapos ünnepségen emlékeznek a költő születésének 190. évfordulójára. Pénteken délelőtt a nagykaposi Erdélyi János Alapiskola épületében rajzkiállítás, mesemondó- és szavalóverseny, illetve történelmi vetélkedő lesz.
Pedagógusokat kénytelenek elbocsátani
Pelsőc/Gömörpanyit. Április elsejétől egy nevelőnő, szeptember elsejétől pedig két pedagógus kénytelen megválni állásától a pelsőci magyar alapiskolában. Gömörpanyiton a fejpénz valószínűleg kevés lesz az iskola és óvoda működtetésére, az intézmények számíthatnak az önkormányzat támogatására.
Továbbra is töretlenül menetelnek a Vitézek
KÉZILABDA
Miután szombaton minden az esztergomi lányok szája ízének megfelelően alakult (A Békéscsaba simán kikapott otthon az FTC-től, a Spartacus pedig szoros meccsen a Győrtől), eldőlt, hogy a királyvárosiak a 10.
PROGRAMAJÁNLÓ
GYERMEKPROGRAMOK
Szabadidőközpont (Esztergom, Bajcsy-Zsilinszky u. 4. Tel.: 33/313-888) 2-án, pénteken 16–17.30: Napút. Képzőművész alkotókör diákoknak, vezeti: Ódor Tünde képzőművész, 7-én, szerdán 14-én 15–16h: egyetemi előkészítő rajztanfolyam, vezeti: Balla Gergely képzőművész. 7-én, szerdán 16–17.
DUMA-KANYAR
Rovatunkban ezúttal a Suzuki fejlesztéseiről, a japán hangulatú fásítási tervről és a bolondok napjáról mondja el a véleményét Horányi László színész-rendező, Rafael Balázs, a 24 Óra újságírója, Schlett István politológus-újságíró, Hunyadi Tamás rádiós és televíziós újságíró, valamint munkatársunk, Sinkó Gyula.
1.
Régi bányavárosok aranya
Szklenófürdőn a háromból csak az egyik medencébe engedtek be minket, itt is csak egy óráig lubickolhattunk, és meglehetősen borsos beugróért. A nagy belmagasságú, régi épület minden kellékében egy század eleji fürdőt idézett.
Élet az Athos-hegyen
A görögországi Athos-hegy szerzeteseinek életét bemutató kiállítás nyílt március 28-án a Keresztény Múzeumban. Kostas Agryris görög fotóművész 1991 és 1995 között készült fotóival mutatja be az ortodox görög vallás tisztviselőinek mindennapjait, az eseményekből kiragadott dokumentumokkal ismerteti a remeték életét.