Illava. Az egyik legnagyobb hazai fegyintézetben 357 elítélt élt választói jogával, és óriási fölénnyel, 66 százalékos többséggel Vladimír Mečiart választották meg elnöknek az első fordulóban. A részvétel 74 százalékos volt, és az elsők közt szavazott Mikuláš Černák, akit a besztercebányai alvilág fejeként ítéltek el. (TASR)
Keresés
Kétszázhúsz százalékos részvétel
Príkra. Abszolút részvételi csúcsot döntött a Svidníki járásban fekvő község, ahol hét szavazásra jogosult személy él, közülük hárman szavaztak. A hétvégére azonban megérkezett a polgármester fiának népes családja, illetve másokhoz is érkeztek rokonok, így választói igazolványuknak köszönhetően 16-ra duzzasztották a résztvevők számát. (SITA)
Két szavazó egy faluban
Búcs/Bajta. A magyar falvakban rendre alacsony volt a részvétel, ám közülük is kitűnik Bajta (Érsekújvári járás), ahol a 321 választásra jogosult személyből ketten vettek részt a népszavazáson, ez 0,62 százalékos részvétel. Az elnökválasztás a búcsiakat (Komáromi járás) érdekelte a legkevésbé 1050-ből 50-en szavaztak, a részvétel 4,97%. (ú)
Wiersma: az elégedetlenség döntött
Brüsszel. Az ellenzéki elnökjelöltek sikere a polgárok elégedetlenségének köszönhető, az embereknek nem felel meg a jelenlegi gazdasági, szociális és politikai helyzet – kommentálta a szombati voksolást Jan Marinus Wiersma, az Európa Parlament Szlovákiára szakosodott megbízottja.
Schuster és Mikloško inkább „elbujdokolt”
Pozsony. Leszerepelt a jelenlegi államfő és a két nem kommunista jelölt. Rudolf Schuster már a voksolás pillanatában ideges volt: miközben a választóhelyiségbe sétált feleségével, az újságírók érdeklődését is visszautasította.
Rekord Dunaszerdahelyen
Dunaszerdahely. A Dunaszerdahelyi járást és magát a várost országos szinten a legkisebb részvételi arány jellemezte, az elnökválasztásra a szavazásra jogosult több mint 90 ezer polgár 20,22%-a, a referendumra pedig 6,95%-a ment el.
Robert Fico is megkapta a maga pofonját
Pozsony. Érvénytelen az idő előtti parlamenti választásokat szorgalmazó népszavazás. A polgároknak csupán 35,86 százaléka járult az urnákhoz, 86,78 százalék voksolt igennel, ami kudarc az ellenzék és a szakszervezetek számára.
Hétvégén a korona nem reagált az eredményre
Pozsony. A közgazdászok nincsenek azonos véleményen arról, hogy a referendum kudarca és Vladimír Mečiar előretörése milyen kihatással lesz az ország gazdaságára.
Tréfás kedvű választók
Érsekújvár. Szombaton az egyik lakótelepi választóhelyiségnél már a nyitás előtt türelmetlenül várakozott egy munkába igyekvő mesterember. A bizottság tagjai az első választónak kijáró tisztelettel és örömmel fogadták, ám kiderült, hogy az illető nem szerepel a listájukon, a szomszédos választókörzetbe tartozik.
Mečiar Kukant akarta ellenfélnek
Pozsony. Ivan Gašparovič szerint a köztársaságielnök-választáson elért második helye korántsem volt akkora meglepetés, mint ahogy azt sokan szeretnék beállítani a voksolást követően.