Ljubljana. A balkáni háború idején alapvető jogaiktól megfosztott horvátok, szerbek és bosnyákok jogainak helyreállításáról tartottak népszavazást tegnap Szlovéniában. Több mint 18 ezer emberről van szó, akiket egyszerűen töröltek a lakossági nyilvántartásból 1992-ben, egy évvel azután, hogy Szlovénia kinyilvánította függetlenségét. (mti)
Keresés
Elutasították az Annan-tervet
Athén. A ciprusi görögök többsége elutasítja a szigetország újjáegyesítését célzó Annan-tervet, derült ki a legfrissebb közvélemény-kutatásból.
Jasszer Arafat közönyös
Rámalláh. Szenvtelenül fogadta Jasszer Arafat palesztin elnök a kivégzését sejteni engedő izraeli fenyegetést, amelynek nyomán az Arab Liga nemzetközi és arab beavatkozást követelt a helyzet elmérgesedésének megakadályozására.
A Fideszre szavaznának
Budapest. Magyarországon a választókorú népesség egyharmada, 35 százaléka a Fidesz listájára szavazna az európai parlamenti választáson. 20 százalék a szocialisták listájára adná a voksát a Gallup felmérése szerint.
Harmincezer zarándok
Vatikánváros. Csaknem 30 ezer zarándok, hívő és kíváncsiskodó gyűlt össze tegnap a Szent Péter téren a pápa virágvasárnapi imádságának meghallgatására. II.
Virrasztás Csíkszeredán
Bukarest. Gyertyás néma virrasztással fejezte ki aggodalmát a magyar kormány költségvetési megvonásai nyomán a Sapientia Erdélyi Tudományegyetemnek (EMTE) nyújtott pénzbeli támogatás csökkentése miatt az intézmény csíkszeredai részlegének mintegy 150 diákja a hét végén.
Nem szabad válaszolni
Belgrád. Szabadka polgármestere, Kucsera Géza arra szólította Szabadka lakóit, hogy őrizzék meg a város törékeny békéjét, és tegyenek meg mindent azért, hogy ne járjanak sikerrel a kisebbségellenes kirohanások.
Bizonytalan információk
Washington. Az amerikai külügyminiszter elismerte, hogy bizonytalan információk alapján beszélt az ENSZ-ben az iraki fegyverkezési program egyik eleméről.
Milliónyian tüntettek
Berlin/Róma/Párizs. Európa számos városában szombaton a munkahelyek védelmében, a bérből és fizetésből élők érdekeinek képviseletében szerveztek tüntetéseket a szakszervezetek.
A szociális megszorítások ellen tüntettek szombaton a német városokban: Berlinben, Stuttgartban, Kölnben.
Felrobbantották magukat a feltételezett terroristák
Madrid. Felrobbantotta magát az a három ember, akit szombaton este próbált őrizetbe venni a spanyol főváros környékén a rendőrség. A három feltételezett terroristán kívül meghalt a spanyol rendőrség speciális alakulatának (GEO) egyik tagja, további 11 rohamrendőr megsérült.