Lima. Rendkívül heves légörvénybe került egy spanyol utasszállító repülőgép, és emiatt megsérült negyvennégy személy. Az Iberia légitársaság Madrid és Lima közötti járata egy órával később gond nélkül földet ért. A leszállás után 21 személyt részesítettek orvosi ellátásban egy limai klinikán.
Keresés
Gyújtogatás Budapesten
Budapest. Felgyújtották a Coop üzlethálózat két közértjét tegnap hajnalban a főváros XXI. Kerületében. Az anyagi kár jelentős, személyi sérülés nem történt. A tűzoltóság szóvivője elmondta, a Csete Balázs utcában egy közért portálüvegét bedobták, majd valamilyen gyúlékony anyagot hajítottak az üzlethelyiségbe.
Más szemében az ékszert
Rotterdam. Ha az emberi test szépítéséről van szó, akkor a képzelőerőnek semmi sem szab határt. Itt a szemgolyóra helyezhető ékszer – márkanevén Jewel Eye.
Rejtélyesebb az X-aktáknál is
Palermo. A kis szicíliai falu elnéptelenedett házaiban ma csupán a rejtélyes tűzesetek nyomai lelhetők fel. A spontán tüzek január közepén kezdődtek a Canneto di Caronia nevű településen, körülbelül 20 házban.
MOZI
POZSONY
HVIEZDA: Mambo italiano (am.-kan.) szombat, vasárnap, hétfő 16, 18, 20.30 MLADOSŤ: Želary (cseh) sz., v. 17.30 Chouchou (francia) sz., v. 15.30, 20.15 h. 17.30, 20 TATRA: Kémkölykök 3D – Game Over (am.) sz., v., h. 17 A tolvajok királya (cseh-szl.) sz., v., h. 19.30 POLUS – METROPOLIS: A passió (am.-ol.) sz.
Míg egy kölyökmacska alszik...
„Felebarátom mondd, voltál-e már úgy, / hogy a csukott könyv előtted feküdt, / titkok leltára, szépség ábécéje, / de nem nyithattad ki elolvasásra, / mert rajta szunnyadt egy macskakölyök / és sajnáltad az álmát megzavarni?” (Weöres Sándor Rongyszőnyeg c.
Ünnepi programok a Pátria rádióban
Vasárnap reggel 7 órakor indul adásunk. 8.05-től 9 óráig a BBC magazinját sugározzuk. Ezután húsvétvasárnapi ünnepi szentmisét közvetítünk a muzslai római katolikus templomból. 10.
Sok személy egy személyben
„Hány húr van a lelkedben, Sándor?” – tette fel a kérdést Kossuth-díjas írónk, Dobos László az ugyancsak Kossuth-díjas Csoóri Sándornak, aki a Magyar Köztársaság Kulturális Intézetének vendége volt a költészet napja alkalmából. A kérdés helyénvaló, hiszen Csoóri Sándor hatalmas életműve sokfelé ágazik.
Buteflikát ünneplik
Algír. Abdel-Aziz Buteflika jelenlegi államfő győzelmét jelentették be a csütörtöki algériai elnökválasztás még nem végleges eredményei alapján. Buteflika vetélytársai viszont tömeges visszaélésekről beszéltek, legfőbb riválisa, Ali Benflisz volt kormányfő jelezte: bírósághoz fordulnak az általuk vélelmezett jogsértések ügyében. (MTI)
Václav Havel ismét beteg
Prága. Ismét légzési zavarokkal küszködik Václav Havel volt cseh államfő, ezért a már korábban bejelentett áprilisi egyesült államokbeli látogatását elhalasztották. Havel három-négy hónapot szeretett volna Amerikában tölteni. Lemondták a dalai lámával április közepére, a kanadai Vancouverbe tervezett találkozóját is. (MTI)