Párkány. Közösen Európába, közösen Európáért – ezzel a címmel rendeztek tegnap nemzetközi konferenciát Szlovákia és Magyarország külügyminiszterének részvételével. A jelenlevők a két tárcavezető segítségét kérték ahhoz, hogy Párkányt és Esztergomot érintve épüljön meg az észak-déli autópálya.
Keresés
Szobára ment Berlinben Ágica és Frenki
Uniós missziót teljesítenek újabban a ValóVilág játékosai, Leó és Tommyboy amszterdami kirándulása után Berlin a következő cél.
A villalakók sorra keresik fel az uniós nagyvárosokat, ahol különféle feladatokat kell megoldaniuk.
Lengyelország térdepel az USA előtt
A lengyel külügyminisztérium és a miniszterelnöki hivatal illetékese is visszautasította a NIE című lengyel szatírikus hetilap állításait, melyek szerint Lengyelország évek óta vazallus politikát folytat az Egyesült Államokkal szemben.
Magyarország szembesül a múlttal
„Magyarország szembesül a múlttal” cím alatt közöl terjedelmes ismertetést a héten nyíló budapesti holokauszt emlékközpontról a londoni The Times keddi száma.
Terroristák ellen bevethető nukleáris fegyvereket javasolnak
Az amerikai atomfegyverzet átalakítását, az új körülményekhez, a terrorizmus elleni harc követelményeihez történő hozzáigazítását sürgette a washingtoni védelmi minisztérium tudományos tanácsadó testülete.„Rendkívüli körülmények között lehetséges, hogy az amerikai elnöknek nem lesz más választása, m
Románia elveszítheti nemzeti lobogóját
A Csád nevű afrikai állam panaszt tett az ENSZ-nél, mivel nemzeti színű lobogója megegyezik Románia nemzeti zászlajával.
Románia 1821 óta használja a piros-sárga-kék színeket, bár más elrendezésben. A kommunista rendszerben a zászló közepén címer is volt.
Jobbak az ágyban a körülmetélt férfiak?
Elsősorban egészségügyi okokból metéltetik magukat körbe a férfiak. Nyugaton ma már az erősebbik nem képviselőinek mintegy fele megszabadult ettől a bőrdarabkától.A szakemberek számos vizsgálatot és megfigyelést végeztek azzal kapcsolatban, hogy a körülmetélt férfiak valóban jobbak-e az ágyban.
Robbantásra készülő arabokat vettek őrizetbe Budapesten
Őrizetbe vettek három arab férfit Budapesten, akiket azzal gyanúsítanak, hogy robbantásos merényletre készültek a Magyarországra látogató izraeli államfő ellen - írja a Westel Press.
Tóth Vera kölcsönben az MTV-nél
Nem túl gyakori, hogy a tévécsatornák a saját felfedezettjeiket "kölcsönadják" más adónak, de a tv2 kivételt tett az MTV kedvéért.
A Thália Színházban az alig három hét múlva esedékes uniós csatlakozás alkalmából Jó estét, Európa! címmel gálaestet rendeztek.
Bugár Béla: Dzurinda mondjon le az ország érdekében
A szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának elnöke azt javasolja a kormányfőnek: az uniós csatlakozás másnapján az ország érdekében, mondjon le. Bugár Béla egy most megjelent interjúkötetben fejtette ki véleményét.