Lengyelország térdepel az USA előtt

A lengyel külügyminisztérium és a miniszterelnöki hivatal illetékese is visszautasította a NIE című lengyel szatírikus hetilap állításait, melyek szerint Lengyelország évek óta vazallus politikát folytat az Egyesült Államokkal szemben.

A lengyel külügyminisztérium és a miniszterelnöki hivatal illetékese is visszautasította a NIE című lengyel szatírikus hetilap állításait, melyek szerint Lengyelország évek óta vazallus politikát folytat az Egyesült Államokkal szemben.

Jerzy Urban egykori kormányszóvivő bulvárlapja legfrissebb számában folytatta A csupasz Cimoszewicz című, az előző héten megkezdett cikksorozatát. Múlt hétfői számában a NIE nyilvánosságra hozta, hogy birtokában van a külügyminisztérium 12 számítógép-merevlemeze, melyeken 1992-2004 közötti, részben bizalmas, titkos jelzéssel ellátott dokumentumok találhatók. A botrány miatt a külügyminiszter még aznap bejelentette lemondását, amelyet azonban a miniszterelnök nem fogadott el.

A szerkesztőség időközben átadta a nemzetbiztonságnak a merevlemezeket, a rendőrség pedig átmenetileg őrizetbe vett két személyt: a külügyminisztérium egy munkatársát, aki a lemezeket kicsempészte és a varsói műszaki egyetem egyik diákját, aki gyanú szerint a lemezeket megvételre ajánlotta. Az ügyészség eljárást indított az ügyben.

A NIE keddi cikke szerint Lengyelország évek óta hűbéres politikát folytat az Egyesült Államok vonatkozásában. "Változtak a kormányok, változtak a külügyminiszterek, de nem változott Lengyelország térdeplő pozíciója... Ez nem a partnerségen vagy a kétoldalú bizalmon alapuló kapcsolat. Jenkiimádatunk vak és egyoldalú, ebből a kapcsolatból csak az egyik fél profitál" - áll a cikkben.

A NIE szerint Lengyelország 1995-ben átadta az amerikaiaknak azoknak a védelmi eszközöknek a listáját, amelyeket tőlük szándékozott megvásárolni. Szerepeltek rajta az F-16-os vadászgépek is. A beszerzések többségét a cikk szerint az amerikaiak sugallták, és Waldemar Pawlak, aki 1993-95 között volt lengyel miniszterelnök, már 1995-ben arról biztosította Richard Holbrooke akkori amerikai külügyi államtitkár-helyettest, hogy Lengyelország F-16-osokat fog vásárolni.

Jaroslaw Drozd, a lengyel külügyminisztérium információs osztályának igazgatóhelyettese a PAP-nak átadott nyilatkozatában leszögezte: a NIE cikkében megfogalmazott állítások a cikk szerzőjének személyes nézeteit tükrözik, amelyek egyáltalán nem következnek a kicsempészett dokumentumok tartalmából.

Tadeusz Iwinski, a miniszterelnöki hivatal külügyekkel foglalkozó államtitkára leegyszerűsítőnek és hiteltelennek minősítette a "vazallus" lengyel külpolitikára vonatkozó állításokat. Emlékeztetett, hogy a kilencvenes évek eleje óta konszenzus van a lengyel külpolitikában, és a főbb politikai erők az Egyesült Államokkal fenntartandó jó kapcsolatok mellett foglaltak állást.

(MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?