Jeruzsálem. Washingtonba utazott tegnap az izraeli kormányfő. Ariel Saron ma találkozik a Fehér Házban Bush elnökkel. Saron néhány órával elutazása előtt első ízben nevezte meg azokat a ciszjordániai nagyobb zsidó telepeket, amelyet meg kíván tartani a leválasztási terv megvalósításakor.
Keresés
Nem tudni bizonyosat az eltűnt cseh újságírók sorsáról
Prága. Semmi bizonyosat sem lehetett tudni a tegnap esti lapzártáig az Irakban vasárnap reggel eltűnt három cseh újságíró sorsáról. Ketten – Michal Kubal riporter és Petr Klíma operatőr – a Cseh Televízió munkatársai, míg Vít Pohanka a Cseh Rádió tudósítója.
Tízezer katona mehet Irakba
Bagdad. A tárgyalások folytatása érdekében tegnap estig meghosszabbították a tűzszünetet az iraki szunnita lázadók és az amerikai haderők között az ostromlott Fallúdzsában. Közben Bagdadban letartóztatták Muktada asz-Szadr radikális síita prédikátor irodavezetőjét.
Elhunyt Vilcsek Géza
Pozsony. Hosszan tartó, súlyos betegség után 2004. április 7-én elhunyt Vilcsek Géza, az Új Szó volt munkatársa. Élt 74 évet. Újságírói pályafutását az Új Szóban kezdte, majd a Pravdában folytatta. Kilenc évig a szlovák lap budapesti tudósítója volt. Temetése szűk családi körben lesz. (ú)
Egyetértenek is meg nem is
Pozsony. Az oktatási tárca – a következő három év költségvetés-tervezetéhez fűzött – nyolc módosító javaslata közül hármat teljes egészében, négyet pedig részleteiben tart elfogadhatónak a beterjesztő fél, a pénzügyminisztérium.
Tizennégymillió korona a bírságokból
Pozsony. A múlt héten tartott országos közlekedésbiztonsági akció során 21 918 kihágást állapítottak meg, 17 839 esetben szabtak ki helyszíni bírságot.
A kisebb tagországok lépéstartásáért
Pozsony. A kölcsönös információcsere és az uniós csatlakozást követő együttműködés volt egyebek között a témája Hamerlik Richárd parlamenti képviselő és Fernand Boden luxemburgi mezőgazdasági, szőlészeti és területfejlesztési miniszter találkozójának.
Még dönthetünk adónk 2 százalékáról
Pozsony. Már csak egy napjuk van a cégeknek és az adóbevallást készítő természetes személyeknek arra, hogy rendelkezzenek adójuk 2 százalékáról. A jogszabály szerint ugyanis április 15-éig dönteniük kell arról, mely civil szervezet tevékenységét akarják támogatni.
Nem tudja a pénzügy sem
Pozsony. Nem tudja a pénzügyminisztérium sem, mi a különbség az adomány és az ellenszolgáltatás nélküli teljesítés között, vagy legalábbis lapunknak nem volt hajlandó elárulni.
Szlovákia már nem követeli az alsó magyar duzzasztót?
Dominik Kocinger szlovák kormánybiztos:
Én ilyet nem mondtam.