Nem tudja a pénzügy sem

Pozsony. Nem tudja a pénzügyminisztérium sem, mi a különbség az adomány és az ellenszolgáltatás nélküli teljesítés között, vagy legalábbis lapunknak nem volt hajlandó elárulni.

Pozsony. Nem tudja a pénzügyminisztérium sem, mi a különbség az adomány és az ellenszolgáltatás nélküli teljesítés között, vagy legalábbis lapunknak nem volt hajlandó elárulni. Még a múlt héten telefonon, majd e-mailben érdeklődtünk, mi értendő az egyes fogalmak alatt; a Magyar Koalíció Pártjának múlt évre vonatkozó zárszámadása alapján ugyanis kételyek merültek fel, hogy a londoni Westminster Alapítványtól származó mintegy félmillió korona, mely megjelent a párt számláján és mellyel a könyvelésben is rendesen elszámoltak, tekinthető-e ellenszolgáltatás nélküli teljesítésnek. A hatályos jogszabály értelmében politikai pártok külföldről ilyesmit elfogadhatnak, ajándékot azonban nem kaphatnak. Törvénysértés esetén az ajándékot vissza kell adni, sőt a pénzügyminisztérium komoly pénzbírságot szabhat ki. Ennek ellenére Mikuláš Gera, a tárca sajtóosztályának vezetője az Új Szónak leszögezte: a politikai pártokról és mozgalmakról szóló törvényről a belügyminisztérium hivatott véleményt mondani. Peter Papanek, a pénzügyminisztérium szóvivője néhány hete mégis nyilatkozott a jogszabályról, mondván: a törvény a tárcának kevés hatáskört biztosít, ezért már dolgoznak egy új normán. Lapunk egyébként nem is erről a törvényről érdeklődött Geránál, hanem elsősorban azt szerettük volna megtudni, mi az ellenszolgáltatás nélküli teljesítés, hiszen az csak az áfatörvényben szerepel, a könyvelők azonban nincsenek tisztában a fogalommal. Bár az említett szókapcsolatot a pénzügyminisztérium nem magyarázta meg, azt kérdezés nélkül is megírták: egy pártnak mikor nem kell adóznia, illetve hogy a jövedelemadóval összhangban a politikai erők jogi személynek számítanak, és az adózás szempontjából nem lényeges a jövedelmük eredete. (sz-a)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?