Washington. Összesen 1 millió 175 ezer dollár kártérítést kaptak annak a kislánynak a szülei, aki a Columbus Blue Jackets jégkorongcsapatának 2002. márciusi mérkőzése alatt a nézőtérre kivágódó korong miatt hunyt el.
Keresés
Két baleset – 18 halott
Ankara. Az első jelentések szerint 18 halottja volt két súlyos közlekedési balesetnek, amely Törökországban történt tegnap délben. Ankarától mintegy 50 kilométerre, a nyugati országrészben lévő Izmírbe tartó expresszvonat a vasúti átjáróban összeütközött egy iskolásokat szállító autóbusszal, itt heten haltak meg.
Elképesztő történet
Brick. New Jersey amerikai államban egy újdonsült apa halálos autóbalesetet szenvedett a kórházba vezető úton: felesége néhány perccel előbb hozta világra közös gyermeküket a kocsi hátsó ülésén. A gépkocsi csütörtökön reggel járt szerencsétlenül Brick part menti várostól mintegy másfél kilométerre.
Bibliai méretű elemi csapás?
Washington. Jönnek, és nemcsak százával vagy ezrével. Milliárdokban. Washington, az amerikai szövetségi főváros és a keleti partvidék több más állama különös invázióra, bibliai méretű elemi csapásra készül fel, amely csak minden 17. évben következik be.
Magyar ősei vannak az új cseh miniszternek
Prága. Kékvérű – magyar és lengyel – ősei is vannak Jozef Kubinyi új cseh egészségügyi miniszternek, aki Marie Součkovát váltotta fel a tárca élén.
Irodalmi telefonfülke
Buxtehude. Irodalmi telefonfülkékkel próbálja az alsó-szászországi Buxtehude a város polgárait olvasásra bírni. A városháza és a múzeum előtt két kiszolgált telefonfülkét állítottak fel, amelyeket rendszeresen használt könyvekkel tömnek tele.
FELHĺVÁS
A Csemadok Országos Tanácsa megbízásából a Csemadok Kassa-környéke Terület Választmánya és a Pódium Színház Társaság meghirdeti a VI. Egressy Béni Országos Színjátszó Fesztivált (Falusi Színjátszó Csoportok VI. Országos Fesztiválja), amelyre 2004. november 11–14. között kerül sor Szepsiben és Buzitán.
Varga Gábor hangversenye
Zsolna. A XIV. Közép-európai Zeneművészeti Fesztiválon Varga Gábor klarinétművész Bohdan Warchal Kamarazenekara kíséretében Mozart A-dúr klarinétra és zenekarra írt versenyművét adja elő. A koncert április 20-án 19 órakor lesz a Fatra Művészetek Házában.
Pozsonyban az életmű
Nagy humanistaként élt és alkotott. Bárónak született, de nem vagyonát féltő és gyarapító arisztokrataként élt. Ellenkezőleg. Javait elosztogatta, hogy segítsen a rászorulókon. ĺgy volt a munkáival is: nem gyűjtötte össze és raktározta őket, hanem nagyon sokszor, ahogy elkészítette egy-egy képét, odaadta a modelljének.
MOZI
POZSONY
HVIEZDA: Scooby-Doo 2: Szörnyek póráz nélkül (am.) sz., v. 16.45 Derült égből Polly (am.) sz., v. 18.30, 20.30 MLADOSŤ: Chouchou (fr.) sz., v. 16, 20 Barbárok inváziója (kan.) sz., v. 18 TATRA: Pán Péter (am.) sz., v. 16 A texasi láncfűrészes (am.) sz., v. 18.30, 20.30 POLUS – METROPOLIS: A passió (am.-ol.