Pozsony. Lezárták és kiürítették tegnap kora este a pozsonyi repülőteret, de nem bombariadó miatt, hanem csak tűzszerészek vizsgálták át a ma kezdődő NATO-közgyűlés előtt. A hatóságok cáfolták a Markíza hírét, hogy valaki pokolgépet helyezett el a reptéren. (s, ú)
Keresés
Átvilágítás nincs, érdeklődés van
Pozsony. Nem világítja át a parlamentet a Nemzeti Emlékezet Hivatala, tájékoztatta a házelnököt Ján Langoš. A közelmúltban felröppent a hír, hogy a hivatal vezetője azt vizsgálja, mely képviselők működtek együtt a kommunista titkosszolgálattal, kikről vannak akták.
Gyorsabban kezdhetünk vállalkozni
Pozsony. A vállalkozók az eddigi 15 helyett már 7 napon belül hozzájuthatnak az iparengedélyhez, a koncessziók kiadása esetében azonban továbbra is megmarad a 30 napos határidő. A parlament által tegnap módosított vállalkozói törvény szerint a jövőben gyorsabban juthatunk hozzá az adófizetői igazoláshoz is.
Nyilvános bizottsági ülések
Pozsony. Nyilvánosak lesznek a parlament összeférhetetlenségi bizottságának ülései, egyezett bele tegnap a parlament. A házszabály módosító tervezete a szerdán elfogadott új összeférhetetlenségi alkotmánytörvénnyel függ össze, és ez is képviselői indítványként került a plénum elé.
Bőkezű volt a Slovnaft
Pozsony. A Slovnaft olajfinomító tegnapi közgyűlése úgy döntött: a társaság összesen 2,733 milliárd koronát fizet ki osztalékként, azaz részvényenként 132,5 koronát. Vagyis a cég a teljes tavalyi, adózás utáni profitját kifizeti.
Újabb illegális szeszes ital
Pozsony. Nem legális alkoholszármazékok után kutattak országszerte a vámőrség munkatársai kedden és szerdán. A fővárostól Tiszacsernőig 68 ellenőrzést végeztek, ez kilencven céget és vállalkozót érintett. 58 esetben merült fel az adó- és vámszabályok megsértésének, 50 esetben pedig bűncselekmény alapos gyanúja.
Akár ki is festik a repteret
Pozsony. Szívesen kifestik a képviselők a pozsonyi repülőtérnek azt a részét, melyen a hivatalos delegációkat fogadják, legalábbis a tegnapi parlamenti kérdések órájában felajánlották segítségüket Vladimír Palko belügyminiszternek.
Nem úszhat el a pénzünk
Pozsony. A parlament tegnap elfogadta, július elsejétől így életbe lép a lakástulajdonlásról szóló módosított törvény, amely pontosítja a lakástulajdonosok közösségének jogait és kötelességeit társasház fenntartásánál. Meghatározza azonban azt is, milyen szervei lehetnek a lakóközösségnek.
Rohamrendőrök főpróbája
Pozsony. Főpróbát tartottak a rohamrendőrök tegnap délután a szlovák fővárosban a NATO Parlamenti Közgyűlésének ma kezdődő tavaszi ülésszaka előtt. A gyakorlat során az esetlegesen bevetésre kerülő nehéztechnika városon belüli mozgatását próbálták el.
Délen 2 járásbíróságot zárnak be
Pozsony. Dél-Szlovákiában megszűnik két járásbíróság – a vágsellyei és a nagyrőcei; az előbbi régió Galántához, az utóbbi Rozsnyóhoz fog tartozni. A nagykürtösi székhely pedig megmarad – egyezett bele a parlament. A képviselők a múlt heti káosz után tegnap 75 igennel jóváhagyták a bírósági reformot.