Pozsony. A vállalkozók az eddigi 15 helyett már 7 napon belül hozzájuthatnak az iparengedélyhez, a koncessziók kiadása esetében azonban továbbra is megmarad a 30 napos határidő. A parlament által tegnap módosított vállalkozói törvény szerint a jövőben gyorsabban juthatunk hozzá az adófizetői igazoláshoz is.
Gyorsabban kezdhetünk vállalkozni
Pozsony. A vállalkozók az eddigi 15 helyett már 7 napon belül hozzájuthatnak az iparengedélyhez, a koncessziók kiadása esetében azonban továbbra is megmarad a 30 napos határidő. A parlament által tegnap módosított vállalkozói törvény szerint a jövőben gyorsabban juthatunk hozzá az adófizetői igazoláshoz is. A koncessziók esetében a képviselők a hivatalnokok érdekeit vették figyelembe, ugyanis 7 nap alatt képtelenek lettek volna elbírálni a kérvényeket. A jövőben nem kell a vállalkozóknak minőségi igazolást kérniük a Szlovák Vállalkozói Kamarától, és a nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletéhez sem lesz szükség az önkormányzat jóváhagyására. (TASR)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.