POZSONY
HVIEZDOSLAV SZĺNHÁZ: Vízkereszt vagy amit akartok 19 KIS SZĺNPAD: Végre szabadon! 19
KOMÁROM
JÓKAI SZĺNHÁZ: Cirkuszi álom (a kassai Thália Színház vendégjátéka) 9.30, 12
Keresés
SZĺNHÁZ
Esélyek nyelvtanulással
Pozsony. Először 2001-ben, a nyelvek európai éve alkalmából tartottak Pozsonyban székelő nyugat-európai kulturális intézetek nyílt napot azzal a céllal, hogy bemutassák tevékenységüket, ám főként, hogy népszerűsítsék a nyelvoktatást, s nyomatékosítsák az idegen nyelvek tanulásának szükségességét.
4. atelier – ketten egy műteremből
Pozsony. Új projektet indít útjára a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma: pozsonyi székházában, a Brämer-kúriában a kortárs képzőművészeti irányzatoknak biztosít
teret.
Powell az orosz támaszpontokról
Washington. Valamennyi grúziai orosz katonai támaszpont bezárását szorgalmazta Colin Powell amerikai külügyminiszter. Szalome Zurabisvili grúz külügyminiszterrel folytatott washingtoni megbeszélései után Powell azt mondta: kormánya szoros kapcsolatban áll Moszkvával az orosz–grúz viszony ügyében.
Lopakodó rakéta Iránban
Teherán. Irán megkezdte egy olyan rakéta kifejlesztését, amely a radarsugarak számára láthatatlan – jelentette be a teheráni védelmi minisztérium szóvivője. Mohammed Reza Imáni elmondta, hogy a Koránban is említett, paradicsombéli Kauszar folyóról elnevezett harceszköz hajók és repülőgépek ellen lesz bevethető.
Terroristák üldözése
Dubaj. Ismeretlen fegyveresek tüzet nyitottak szerdán egy gépkocsira a szaúd-arábiai fővárosban, Rijádban, egy olyan lakótelepen, ahol amerikai katonai tanácsadók is laknak. Hárman ültek a megtámadott gépjárműben, köztük egy amerikai. Az első jelentések szerint senki sem sérült meg.
Időzített bomba lehet
London. A szeptember 11-e után egyre növekvő iszlámellenesség könnyen vezethet veszélyes összecsapásokhoz, felkelésekhez és szélsőséges mozgalmakhoz – áll a brit muzulmánokkal és az iszlámellenességgel foglalkozó bizottság által készített jelentésben.
Gáztámadástól tartanak
Washington/Boston. Az FBI texasi ügynökei országos figyelmeztetést adtak ki, miután két, több ezer gallon propángázzal megrakott teherautót loptak el San Antonio környékén. Az FBI attól tart, a mérgező gázt terrorcselekményekhez használják fel.
Putyin nem megy a csúcsra
Brüsszel. Vlagyimir Putyin orosz elnök nem vesz részt a június végi isztambuli NATO-csúcsértekezleten, amelyen pedig George Bush amerikai elnök is ott lesz – jelentette be tegnap Brüsszelben a szervezet egy magas rangú diplomatája. „Közölték velünk, hogy (Putyin) nem szándékozik eljönni.
Ariel Saron egyre magabiztosabb
Jeruzsálem/Rámalláh. Az izraeli kormányon belüli viszály megoldódni látszik. Saron azt mondta, vasárnap a kormány jóváhagyja a tervet. A Reuters szerint Saron újságíróknak azt nyilatkozta, hogy elhárultak az akadályok a Gázai övezetből való egyoldalú kivonulás elől.