Pozsony. Igazi csemegének ígérkezik a hazai blues kedvelői számára Erich „Boboš” Procházka és barátainak fellépése szombaton este fél 8-kor a ligetfalui Zrkadlový háj kulturális központban (Rovniankova 3).
Keresés
Látlelet a Kalligram júniusi számáról
Minden jel arra vall, hogy a Kalligram egyre határozottabban eleget tud tenni kép és szöveg felvállalt együtt-tálalásának, amikor az egyik nem illusztrációja a másiknak, amikor már fel sem merül, hogy a kettő ne egy és ugyanaz lenne. S az olvasó is egyre biztosabban visszaszokik a képolvasáshoz.
Alcina – tisztaság és egyszerűség
Nem mondható, hogy Pozsonyt elkésve érintette volna meg a barokk opera pár évtizede támadt, nagy reneszánsza, hisz már 1969-ben bemutatta Händel Xerxeszét, csak a folytatás váratott magára sokáig. Most az is megvalósult: a Szlovák Nemzeti Színház műsorára tűzte a komponista Alcina című operáját.
Népszavazás Venezuelában
Caracas. Augusztus 15-én tartják a népszavazást az ellenzéki bírálatok kereszttüzében álló Hugo Chávez elnök esetleges visszahívásáról Venezuelában. ĺgy lehetővé válik, hogy már szeptemberben új államfőt válasszanak. A szavazás dátuma kulcsfontosságú Chávez szempontjából.
Észak-Korea fenyegetőzik
Szöul. A Sárga-tengeri katonai provokációk leállítására szólította fel Phenjan a dél-koreai hadiflottát, és megfenyegette Szöult: ellenkező esetben könyörtelen megtorlásban lesz része. Dél-Korea a múlt pénteken bejelentette, hogy két északi járőrhajó rövid időre átlépte a két Korea felségvizei közti vitatott határt.
Megöltek 21 tálib fegyverest
Kandahár. Az amerikai és az afgán hadsereg katonái megöltek 21 tálib fegyverest Afganisztán déli, hegyvidéki részében, miután a szélsőségesek megtámadtak egy járműoszlopot. Mohamed Hán, Uruzgan tartomány kormányzója elmondta, az amerikai repülőgépek és helikopterek támadása után 21 fegyveres holttestét gyűjtötték be.
Közös rendőri zászlóalj
Interlaken. Magyarország vállalta annak a tervbe vett nemzetközi zászlóaljnak a vezetését, amely rendőri feladatokat látna el Bosznia-Hercegovinában. Szenes Zoltán magyar vezérkari főnök hangsúlyozta, még csak elvi egyezségről van szó.
Gripenek Csehországba
Prága. A cseh kormány jóváhagyta annak a memorandumnak a végleges szövegét, amelynek alapján Csehország 14 új Jas-39 Gripen vadászgépet vesz bérbe tíz évre Svédországtól. Ezt tegnap délben közölte a prágai rádió kormányhoz közeli forrásokra hivatkozva. A fegyverüzlet értéke 19,6 milliárd korona.
Brit katonai vizsgálat
London. Eddig 75 olyan esetben indított vizsgálatot a brit katonai rendőrség, amelyben brit katonák gyaníthatóan megöltek, megsebesítettek vagy bántalmaztak iraki civileket – jelentette be Adam Ingram brit hadseregügyi államminiszter. Harminchét ügyet következmények nélkül lezártak, harminc eset vizsgálata még tart.
Középtávú stratégia
Brüsszel. Az Európai Bizottság tegnap három szakaszból álló, középtávú stratégiát javasolt az EU és Irak közötti kapcsolatok új keretek közé helyezésére, a június 30-án esedékes hatalomátadás, valamint az ország demokratikus intézményrendszerének ezt követő újjáépítése alapján.