Párkány. Városi oktatási és kulturális intézmények vezetőinek kinevezését hagyta jóvá tegnap a város képviselő-testülete.
Keresés
Egerszalóki és érsekújvári katolikus ifjúsági találkozó
Érsekújvár. A Regionális Művelődési Központ idén – az egerszalóki XXII. Országos Katolikus Ifjúsági Találkozóval szinte egyidejűleg – megszervezi a XV. Érsekújvári Ifjúsági Találkozót.
„A találkozó első része 45 érsekújvári és régióbeli fiatal részvételével Egerszalókon lesz július 15–18. között.
Az idegenkezűséget kizárta a rendőrség
Gúta. „Szerencsétlen baleset történt, az idegenkezűség teljes bizonyossággal kizárható, ezért hatósági nyomozást sem rendeltünk el” – tudtuk meg a gútai körzeti rendőrkapitányság illetékesétől a hétfői fulladásos balesettel kapcsolatban.
Mint arról lapunkban is beszámoltunk, hétfőn a Vágba fulladt az 55 éves gútai Sz.
A balesethez kivezényelt tűzoltóautó felborult
Léva. Vasárnap Garamkálna és Alsószecse között kigyulladt egy losonci jelzésű személygépkocsi. Menet közben az autó hátsó része – először az akkumulátor, majd a motor – lobbant lángra. A jelek szerint minden külső hatás nélkül öngyulladás okozta a tüzet. A gépkocsivezető azonnal lehúzódott az út szélére, és kiszállt.
Háború vagy betyárok?
Bős/Dunaszerdahely. Szombaton éjjel ismeretlen telefonáló jelentette a rendőrségen, hogy a bősi diszkóban fél egy körül könnygázt tartalmazó bomba fog robbani.
HOROSZKÓP
Kos:
Ne kapkodjon el egy fontos üzleti lépést, várja ki az arra legmegfelelőbb pillanatot. Valaki, akiről rég nem hallott, kellemes meglepetést szerez Önnek.
Bika:
Hallgassa végig egy tapasztalt ember magánéleti tanácsait, ne higgye, hogy mindenkinél jobban tudja kezelni személyes ügyeit.
NAPTÁR
Július 7
EGY GONDOLAT
„Az igened legyen igen, és a nemed legyen nem. De mondj nagyon keveseknek nemet, és még kevesebbeknek igent.”
Lion Feuchtwanger
NÉVNAP
Apollónia
Görög eredetű név, az Apollonius női párja.
Lezárult a tranzitút
Moszkva. Rács mögé került egy örmény bűnbanda, amely Jerevánból Moszkván át szállította az Egyesült Arab Emirségekbe a szexrabszolgaságra szánt lányokat. Az orosz és örmény bűnüldözőknek hála több mint 100 lány menekült meg.
Elnapolt Alföldi-per
Budapest. A Fővárosi Bíróság egy héttel elhalasztotta az ítélethozatalt Alföldi Róbert személyiségi jogi perében, amelyet a művész a Gerónia Hungary Kft. ellen indított. A neves színész-rendező 60 millió forint kártérítést követel a Villám című színes magazin kiadójától.
Lenin szifiliszes volt
Milánó. Vlagyimir Iljics Lenin szifiliszben szenvedett – állítja egy izraeli orvoscsapat. Ez a betegség azonban nem szerepel a kórlapján, mivel annak idején szégyenletesnek tekintették, és a szovjet kormány intenzív kampányt folytatott a betegség legyőzésére.