EURO-2024 – Kikapott nyitómérkőzésén Svájctól a magyar válogatott

svajchun

A gyenge első félidei produkció miatt a magyar labdarúgó-válogatott 3-1-es vereséget szenvedett szombaton a svájci csapattól a németországi Európa-bajnokság A csoportjának kölni mérkőzésén, a nyitófordulóban.

A kölni stadionban már bő félórával a mérkőzés kezdete előtt remek hangulat uralkodott, a magyar szurkolóknak kedveskedve például lejátszották Korda György legendás slágerét, a Reptér című számot, melynek refrénjét egyemberként énekelte a közönség. A meccs előtti rövid ceremónia során óriási üdvrivalgás fogadta, amikor a két ország hatalmas zászlaját kifeszítették a kapuk előtt.

A találkozót kissé idegesen kezdték a magyarok, ugyanis a svájci csapatnak – Lang elcsúszása után – már a negyedik percben helyzete volt, csakhogy Orbán az utolsó pillanatban berepülve blokkolni tudta Aebischer közeli lövését. Nem sokkal ezután a jobb oldalon is vezettek egy veszélyes akciót a svájciak. Ahogy kicsit megnyugodtak Marco Rossi szövetségi kapitány tanítványai, máris volt magyar kapura lövés, de Sallai 20 méterről célt tévesztett Fiola jobb oldali megiramodása után. A bizonytalankodó magyar védelem újabb hibáját – Duah maradt teljesen üresen a 16-oson belül szemben a kapuval – már kihasználta a rivális, amely így korán vezetést szerzett. A továbbiakban is kifejezetten sok labdát vesztett a magyar védelem, Kerkez rossz passza után Vargas került ziccerbe, de Gulácsi hatalmas bravúrral hárított. A hátsó alakzat gyengélkedése mellett támadójátékban sem mutatott sokat a magyar csapat, amelynek a labdatartás is komoly gondot okozott. A rivális gondolkodásban és játékban is sokkal gyorsabb volt, ezért futballozott végig fölényben a szünetig. A magyarok nem is úszták meg egygólos hátránnyal ezt a periódust, mert Aebischer kilőtte a bal alsó sarkot. A magyaroknak előtte volt egy lehetősége, amikor Szoboszlai bal oldali szabadrúgása után Orbán tisztán fejelhetett, de a labda pontosan Sommer kezébe szállt.

A második félidő ott folytatódott, ahol az első abbamaradt: Xhaka beadása üresen találta Duah-t, akinek lövését Gulácsi védte, majd az RB Leipzig hálóőre Vargas próbálkozását is vetődve hárította. Hiába voltak kétgólos előnyben a svájciak, eleinte így is többet birtokolták a labdát és irányították a játékot, a nemzeti együttes pedig akkor is csak elvétve jutott el Sommer kapujáig, ha támadhatott. Az idő múlásával a rivális egyre inkább átengedte a területet és kontrákra rendezkedett be. A magyarok ekkor tudták először érdemben birtokolni a labdát a támadóharmadban, az első nagy helyzetre pedig majdnem 65 percet kellett várni, de Sallai pontos beadása után Varga centikkel a jobb felső sarok mellé fejelt. A Ferencváros gólkirálya viszont másodszor már nem hibázott, így feléledtek a magyar remények. A szépítő találat után ismét lendületesebben futballozott Svájc, volt is néhány lehetősége, viszont ekkor már a magyar akciók is ígéretesebbek voltak. A hajrában egyre nagyobb nyomást gyakorolt a magyar csapat az egyre nagyobb kedvvel futballozó Sallainak köszönhetően, de veszélyesek voltak a rivális kontrái is, ugyanakkor amikor csak tehették, sérülést szimulálva húzták az időt. Az ötperces hosszabbításban egyenlítési lehetőség már nem volt, a svájciak viszont a két ziccerükből a másodikat kihasználva eldöntötték az összecsapást.

A magyar csapat az első félidei gyenge produkciója miatt maradt alul, de a szurkolók a lefújás után így is megtapsolták a válogatottat.

A magyarok szerdán a házigazda és a pénteki nyitányon Skóciát 5-1-re legyőző németekkel csapnak össze Stuttgartban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?