Nagyszombat. Nem sikerült kiharcolnia a továbbjutást a nagyszombati együttesnek a Koprivnica ellen a labdarúgó UEFA Intertoto-kupa 3. fordulójában. A múlt heti, idegenbeli 0:0-ás döntetlen után bármilyen arányú győzelem a Trnava továbblépését jelenthette volna. Nagyon görcsösen kezdtek a hazaiak, és a 16.
Keresés
ÁTIGAZOLÁSOK
IRÁNY OROSZORSZÁG. Martin Škrteľ, a Trenčín labdarúgója hároméves szerződést írt alá az orosz bajnokságban szereplő Zenit Szentpétervárral. „Egy hete szólítottak meg a klub vezetői és gyorsan sikerült közös nevezőre jutnunk a feltételeket illetően. Kamil Čontofalský személyében szlovák csapattársam is lesz.
„Csodálatos olimpia lesz”
Athén/Melbourne/Berlin. A magyar csapat öt épületben 151 kétágyas szobát kapott minden idők legszebb, legkényelmesebb olimpiai falujában. Ez egyébként a csapatvezetőnek járó egyetlen egyágyas szobával együtt 152 szobát, s 303 ágyat jelent.
Cseh László már otthon lábadozik
Budapest. „Javult a lábam, s ha mindent rendben találnak, kedden ismét vízbe szállhatok” – jelentette ki szombaton az athéni olimpia legesélyesebb magyar versenyzői között számon tartott Cseh László, Európa-bajnok és világbajnoki ezüstérmes úszó, akit csütörtökön műtöttek meg a Sportkórházban lábközépcsonttöréssel.
Bodnár László a Kerkradeba szerződött
Kerkrade. A 17-szeres válogatott Bodnár László a holland Roda JC labdarúgója lett, egy plusz négyéves szerződést kötött a klubbal. A 24 éves játékos elvileg a Dinamo Kijevtől került Hollandiába, noha legutóbbi csapata az Arszenal Kijev volt. Bodnár Magyarországon a debreceni együttest erősítette.
Továbbra is Zidane a listavezető
Párizs. A francia labdarúgó-válogatott csalódást jelentő Európa-bajnoki szereplése ellenére hazájában továbbra is Zinedine Zidane a legnépszerűbb személyiség.
Schumi ismét remekelt
Hockenheim. A papírformának megfelelően a hatszoros világbajnok Michael Schumacher nyerte az 55. Forma–1-es világbajnokság tizenkettedik futamát, s a Német Nagydíjon aratott diadallal már 110 pontos, csak Monte-Carlóban nem lett első, ott kiesett. A Ferrari német világklasszisa F–1-es pályafutása 81.
Moravcová: négyből három
Kranj. Négy rajtból három győzelem Martina Moravcová mérlege a hétvégi, kranji nemzetközi úszóversenyen. A szlovéniai viadal szombati napján 50 méter gyorson 25,61 másodperces időeredménnyel győzött, két tizeddel elmaradva idei legjobbjától.
Illés Béla ismét az MTK-ban!
Budapest. Az augusztus 7-én rajtoló Arany Ászok Liga csapatai július utolsó napjáig igazolhatnak játékosokat. Emiatt még nem lehet teljes a lista, azonban lassan már formálódnak a keretek.
Cibákot ünnepelték
Liptószentmiklós. Tegnap ismét Szlovákiába látogatott a Stanley-kupa. A világ legismertebb jégkorongtrófeája egy napot töltött az országban, mivel a szlovák Martin Cibák is tagja volt a Stanley-kupában diadalmaskodó Tampa Bay Lightning csapatának.