Pozsony. Az ügyfelek többsége elégedett a januárban létrejött szociális hivatalok működésével, állítja a munka- és családkutató központ felmérése, melyet idén júniusban, 1237 ügyfél megkérdezésével végeztek.
Keresés
Alacsony a minimálbér
Pozsony. A szakszervezeti konföderáció (KOZ) támogatja az európai szociális chartát tartalmazó európai alkotmányt, egyben felszólítja a kormányt az Európa Tanács azon megállapodásának betartására, amelyet a szlovák parlament még 1998-ban ratifikált.
Vádat emeltek az exférj ellen
Nyitra. Tegnap délután már vádat is emeltek az érsekújvári robbantás célzottjának exférje, a 39 éves Štefan S. ellen. A vágsellyei férfit szerdán délután vették őrizetbe, és mivel nem tudott alibivel szolgálni a merénylet idejére, előzetes letartóztatásba helyezték.
Emberjogi Bizottság
Brüsszel. Az Európai Parlament Emberjogi Bizottságának alakuló ülésén felszólalt Duka Zólyomi Árpád, a Magyar Koalíció Pártja EP-képviselője, az Európai Néppárt (EPP) frakciójának tagja. Kifejtette, az emberi jogok szerves részét képezik a kisebbségi jogok, vagyis a kisebbségi közösségek jogbiztonsága.
Terítéken két kisebbségi törvény
Pozsony. Nem sokkal a kisebbségi kultúrák támogatásával összefüggő botrány kipattanása után, a héten végre tárcaközi véleményezésre bocsátották a kisebbségi kultúrák finanszírozásáról szóló jogszabályjavaslatot. A kisebbségek jogállásról szóló norma azonban továbbra is várat magára.
Lisztharmat ellen használható
A lisztharmat ellen a következő felszívódó permetszereket ajánljuk: Anvil 5 SC (0,02-0,03%), Bumper 25EC (0,02%), Discus (0,02%), Falcon 460 EC (0,03%) , Horizon 250 EW (0,41%), Hattrick (0,03%), Domark (0,025%), Rubigan 12EC (0,02%), Punch 10EW (0,03%), Systhane 12EC (0,02%), Shavit F 71,5 WP (0,2%
Újabb járvány fenyeget
A szőlő már a fürtzáródás előtti szakaszban van. A Galati-program előrejelzése szerint térségünkben most erős lisztharmat-veszély fenyeget.
Muskátli szaporítása
Csípjük vissza a kerti krizantém hajtásait, így ősszel bokrosabb növényekben gyönyörködhetünk.
Óvjuk a szobanövényeinket a déli erős napsugárzástól, mert a napégéstől foltokban elszáradhatnak leveleik.
Melegben a legfontosabb dolog az öntözés. A balkonláda növényeit naponta öntözzük, hetente tápoldatozzuk.
Csonthéjasok metszése
A kedvező hőmérséklet még lehetővé teszi a szerves hulladékok gyors lebomlását. Ezért fontos, hogy továbbra is nagy figyelmet fordítsunk a komposztálásra és a komposztált anyag átforgatására.
A zöldségeskertben a felszabadult sorokba, vagy sorrészekbe vessünk valamilyen utóveteményt.
Milyen betegség ellen mivel permetezzünk?
A szőlőben, szilvásokban, almásokban úgy felszaporodtak a levélatkák, hogy ellenük eredményesen csak a speciális atkaölő szerrel védekezhetünk.