Augusztus 1-jén, vasárnap 19.30-tól az ipolysági Menora Saag Centrum Artisban ad koncertet a Ron Affif Trio.
Keresés
Hétvégi programok a Pátria rádióban
Szombaton 7 órakor kezdődik publicisztikai magazinunk, a Hétről hétre: a héten többször is napirendre került a szlovák pártok háza táján az ún. magyar kérdés; beszámolunk a magyar professzorok 8. találkozójáról, és stúdióbeszélgetést hallhatnak arról, mire számíthatunk a labdarúgó-bajnokság új idényében. 11.
MISLAY EDIT
Hogyan fogadtad a kitüntetést?
Nem kitörő örömmel, több okból is. Egyrészt nem számítottam rá, hogy az Új Szó Könyvjelző mellékletében megjelent kritika után díjazni fogják a kötetet.
Egy szereplő regényteret keres
Hajtman Béla 1991-ben végzett a pozsonyi Comenius Egyetem magyar–szlovák szakán. Bemutatkozó kötete, a Hídon című regény három éve jelent meg. A tavaly napvilágot látott Szivarfüstben című regénye – amelynek „szerzőjével”, Béla von Goffával először Talamon Alfonz egyik kötetében találkozhattak az olvasók – idén az Irodalmi Alap nívódíját kapta.
Berlusconi ismét túlélte
Róma. Túlélte az olasz kormány a nyugdíjrendszer reformja ügyében kért bizalmi szavazást szerda este a római parlamentben, bár a kormánykoalíció egyes tagjainak is fenntartásai vannak a reformmal szemben.
Enyhítenének a BT tagjai
New York. A BT hét tagja felszólította az USA-t, hogy tompítsa a szudáni kormánynyal szembeni ENSZ-szankciókkal való fenyegetőzés élét. Washington kedden nyújtott be újabb, a korábbinál szigorúbb határozattervezetet Kartúm ellen a Biztonsági Tanácsban.
Másodszor is életfogytiglan
Moszkva/Doha. Egy katari bíróság elutasította tegnap annak a két orosz titkosügynöknek a fellebbezését, akiket elsőfokon életfogytiglanra ítéltek Zelimhan Jandarbijev volt szakadár csecsen elnök meggyilkolásáért. Ezzel hatályossá vált az ítélet, bírósági úton többé nem támadható.
Háborúellenes hangulat
Washington. John Kerry massachusettsi szenátort állította – helyi idő szerint szerdán este – elnökjelöltnek az amerikai Demokrata Párt a bostoni országos konvención. Először mondott itt beszédet John Edwards észak-karolinai szenátor, Kerry választott alelnöke.
Elkeltek a bársonyszékek
Prága. Megállapodott a miniszteri tárcák elosztásáról a régi-új hárompárti cseh kormánykoalíció – jelentette be tegnap délután Stanislav Gross kormányfő, a Cseh Szociáldemokrata Párt (ČSSD) elnöke.
Szaddám gutaütése
London. Szélütést kapott Szaddám Huszein – jelentette a Daily Mirror a bukott diktátor ügyvédjeire hivatkozva. A brit bulvárlap értesülései szerint Szaddám ugyan csak enyhébb stroke-ot kapott, mégis elképzelhető, hogy nem éli meg a perét. „Attól tartunk, nem lesz ügyfelünk, akit megvédhetnénk” – nyilatkozták ügyvédei.