Miklovič Rudolf, a Dunaszerdahelyi Járási Rendőrkapitányság igazgatóhelyettese:
A hír, amely a Markíza televízió csütörtöki híradójában hangzott el, nem igaz, fel sem keresték a járási igazgatóságot. Nem hoztunk semmilyen rendelkezést, amely korlátozná az autók szolgálati használatát.
Keresés
Igaz, hogy rendőreik éjjel legfeljebb tíz kilométert tehetnek meg szolgálati kocsival?
Beruházások Ipolyságon
Ipolyság. Több új, munkahelyteremtő beruházás indult a városban, és továbbiakra is van kilátás.
Van, ahol túl sok a gyerek
Míg a várhosszúréti óvodába csak egyetlen gyereket írattak be, és az intézmény jövője is bizonytalan, addig Krasznahorkán becslések szerint akár 200 roma gyerek is van, akik nem járnak óvodába, mert nincs hely. Gömörhorkán is túllépték az óvoda kapacitását.
Gömörhorka.
AJÁNLÓ
IX. Nógrádi Nemzetközi Folklórfesztivál
Fülek – 18.00: A részt vevő csoportok gyülekezője a Szabadság téren, felvonulás a várudvarhoz. 18.30–22.
RENDŐRSÉGI NAPLÓ
Számítógépeket loptak
Besztercebánya. Számítógépeket és fényképezőgépeket loptak el egy helyi üzletből, mintegy 450 ezer korona értékben. Az ismeretlen tettes a kirakaton keresztül jutott be az üzletbe. A sátorosbányai községi hivatalban is betörés történt a héten.
Holnap indul az éhségmenet
Szepsi. Nyugdíjasokból, munkanélküliekből, alacsony keresetű munkásokból és fiatalokból álló, húsz fős gyalogos menet indul holnap reggel Szepsiből Pozsonyba. A résztvevők, akik között egy mozgássérült is lesz, kilátástalan helyzetükre szeretnék felhívni a kormány figyelmét.
Summázták a károkat
Kassa. A tegnap délelőtti kerületi összesítés szerint tizenöt községből és három városból jelentettek árvízkárokat, és összesen negyven pincét, illetve lakóházat öntött el a víz a Kassai kerületben.
NAPTÁR
Július 31
EGY GONDOLAT
„Inkább elhasználódni, mint berozsdásodni.”
Denis Diderot
NÉVNAP
Oszkár
A név eredete nem egyértelmű. Ha kelta eredetű, akkor azt jelenti: aki a szarvast szereti, ha pedig germán, akkor jelentése: jó dárda. Ma ünnepelnek a szlovák és a magyar Ignácok is.
Százéves konzervek
Moszkva. Keveseknek adatott meg, hogy száz évvel ezelőtt készült konzervek kóstolójára kapjon meghívást. Ilyen kóstolót rendeznek annak az orosz expedíciónak a hazatértekor, amely a természetes mélyfagyasztás hatékonyságát tanulmányozza.
Tigrisszámlálás Indiában
Újdelhi. Az elmúlt három évben a veszélyeztetett bengáli tigrisek száma Indiában három egyeddel 274-re nőtt – ismertették az indiai hatóságok a népszámlálás eredményét.