Nincs változás az angol listákon, a kislemezek összesítését továbbra is a Busted vezeti, és az elmúlt héten is a Red Hot Chili Peppers koncertlemezéből fogyott a legtöbb.
Keresés
HĺRSZOLGÁLAT
Jamelia megmondta…
A Herald Sunnak adott interjúban az énekesnő keményen bírálta a jelenleg listákat ostromló kollégáit és kolléganőit. Elsősorban Peter Andre, Beyoncé és Britney Spears voltak kirohanásának célpontjai.
Napot hoztam, csillagot
Legutóbb 2001 júniusában láthattuk az Omegát a Népstadionban, az emlékezetes Illés-Metro-Omega bulin. Ugyan a zenészek soha nem búcsúztak el a közönségtől, ám a fellépések előtt, a rajongók körében mindig elterjedt a hír, hogy ez lesz az utolsó, többé nem lép színpadra a zenekar. ĺgy volt ez három éve is.
A G-Unit újabb tagja szólózik
Amíg 50 Cent duettet énekel, csapatának újabb tagja próbálkozik a szólókarrierrel. A tervek szerint augusztus huszonnegyedikén kerül az amerikai boltokba Young Buck debütáló korongja. A Straight Outta Cashville című anyag sikere szinte garantált, hiszen olyan nagyágyúk vettek részt a munkálatokban, mint Dr.
Valamit tud Dannii
Hogy mit? Ez az, amit nem tudok, de valamit nagyon tud! Énekelni kevésbé, a siker titkát sem ismeri, a szakma valamiért mégis ragaszkodik hozzá. A nyolcvanas évek második felében csupán azért kapott lemezszerződést, mert nővére, Kylie akkortájt az egyik legnépszerűbb sztár volt.
Közösködik 50 Cent és Bart Simpson
Az amerikai rapper duettel lepi meg saját és a The Simpsons rajongóit, partnere a rajzfilm főszereplője, Bart Simpson. 50 Cent nagy rajongója a sorozatnak, ezért egyből igent mondott a felkérésre. A duettnek az egyik őszi epizódban lesz az ősbemutatója a tengerentúlon.
Magyar szerzőkkel dolgozik Avraam Rousso
A Kelet Hercegének nevezett Avraam július végén egy hetet töltött Magyarországon, új albumának előkészületi munkálataiba ugrott fejest. A lemezén szereplő számok közül néhány dal neves magyar zeneszerzők, Szabó Zoltán és Jamie Winchester keze nyomán született meg, amelyeket Rousso Budapesten énekelt fel.
Moldáv-román közös siker
Románia még nem tagja az Európai Uniónak, de az öreg kontinens slágerlistáin már bemutatkozott. 2002 végén indult hódító útjára Monica és Gabriela Irimia duója, a The Cheeky Girls, az elmúlt hetekben pedig a három román fiú alkotta O-Zone hódította meg Európát.