1989 nyarát írjuk, az Ifjú Szivek művészeti együttesének énekkara Pozsonyban ül a buszban, még utoljára mindenki kinyitja útlevelét, nem véletlenül az anyjáét vagy a szomszédjáét hozta-e el?
Keresés
Nyári koktélok
Amikor baráti társaságban közvélemény-kutatást tartottam arról, ki szereti a nyári koktélokat, a hölgyek mind igennel válaszoltak. És nem csak azok, akik vigyáznak a vonalaikra.
Újra paradicsomi hangulatban
A paradicsom az egyik legközkedveltebb zöldségfélénk. Tanácsos befőzni, hogy télen is legyen mihez nyúlni, ha megkívánjuk egy kicsit a savas ételt. Több fajtája ismeretes, a törpe koraitól az őszi nagy termésű paradicsomig. Színben, ízben is vannak különbözőek, ki-ki megtalálhatja a maga ízlésének megfelelőt.
Varázslás paradicsommal
Paradicsomkatica
Bogaras előételt kínálhatunk nyári vendégeinknek néhány perc alatt. A paradicsomokat forró vízbe mártjuk, meghámozzuk és félbevágjuk. A fekete olívabogyó katicafejként szolgálhat, pöttyök is készülhetnek az olajbogyóból, a csápok pedig metélőhagymából.
Élvezetes leírása az jó magyar ételeknek – 37.
Az 1800-as évek végén jelent meg Zilahy Ágnes szakácskönyve, melynek receptgyűjteménye izgalmas kalandot jelenthet a ma háziasszonyának. Amellett, hogy változatos főznivalót talál benne, kortörténetnek is igen érdekes. Ebből olvashatnak szemelvényeket korhű nyelvezetben és helyesírással.
A paradicsom parádéja
Napjainkban talán legtöbbet fogyasztott zöldségféle az ízletes piros paradicsom. Nincs is jobb a nyári délutánon, egy karaj friss zsíros vagy vajas kenyérnél paradicsommal, paprikával.
Ahol a gömöri szokások keverednek a kisalföldiekkel
Ritkán lát az ember ennyire hangulatos konyhát. Az asztalon sárga napraforgó, az ablakban nyíló ibolyák, egy kis vázában árvácskák. Aztán egyrészt ott a vadonatúj szekrénysor a modern konyhai eszközökkel, másrészt viszont a régi cseréptányérok, köcsögök, a lassan restaurálásra szoruló komód nagyanyáink korát idézik.
Horoszkop
Ez az időszak a lazítás és az erő gyűjtésének ideje. Szüksége is van rá, hiszen kell egy kis áramszünet! Manapság könnyen elszunyókál az esti film előtt, ezért lazítson.
Szóval pofozkodunk? Ja, hogy nem Ön, hanem Önt. Imádja felpörgetni az embereket. Oké! De tartsa is be, amit ígért.
GAZDASÁGI HĺRMORZSÁK
OTP Bank: még egy román célpont
Budapest/Bukarest. A kelet-európai terjeszkedése jegyében az OTP is készül pályázni Románia harmadik legnagyobb hitelintézetének, a Casa de Economii si Consemnatiuni-nak (CEC) többségi részvénycsomagjára. A román fél jelenleg a privatizációs szakértő kiválasztásánál tart.
Elhúzódott az értékelés
Pozsony. A Szlovák Villamos Művek (SE) 66 százalékos privatizálására jelentkezők ajánlatait tegnap kellett volna ismertetnie a privatizációs tanácsadónak, azonban Dagmar Hlavatá, a gazdasági tárca sajtóosztályának munkatársa lapunk érdeklődésére közölte: a tárgyalás elhúzódása miatt erre csütörtökön nem kerül sor.