Cumming. James Wheeler reggel még házas ember volt, estére pedig házatlan: az 1920-as években épült házának csak a hűlt helyét találta. Az 52 éves georgiai férfi igencsak meglepődött, amikor húga felhívta telefonon, mondván: eltűnt a háza. Miután a saját szemével is megbizonyosodott róla, a rendőrséghez fordult.
Keresés
Ön lesz a hét végén alakuló kisebbségi párt elnöke?
Herman Arvay független képviselő:
Megpályázom az általam szervezett tömörülésnek, a Kisebbségek Pártjának elnöki tisztségét. Jelszavunk: a másság nem azt jelenti, hogy valaki rosszabb a többieknél. Célunk a kisebbségek és a többség viszonyának a javítása. Annyi alelnök lesz, ahány kisebbség képviselteti magát.
Egymásra mutogatnak
Pozsony/Zsolna.
Migaš mehet Budapestre
Pozsony. Juraj Migaš elfoglalhatja a két éve üres budapesti nagyköveti állomáshelyet. „Megérkezett a magyar fél hivatalos beleegyezése” – erősítette meg lapunknak Berényi József, a pozsonyi külügyminisztérium államtitkára.
Hol kevesebb, hol több idén a kosztos
Rimaszombat/Dunaszerdahely. A dráguló ebédjegyek és a tanulói létszám csökkenése miatt egyre kevesebb diák látogatja az iskolai étkezdéket.
A fás kultúrák trágyázásának jelentősége
A gyorsan növő fafajok, nevezetesen a nemesnyár fajok, valamint az akác, a fekete dió, illetve a vörös tölgy meglehetősen tápanyag igényesek, főként a talaj nitrogén-, foszfor- és káliumtartalmát illetően.
Készüljünk fel a támogatásokra
Ha voltak is kétségek afelől, hogy Szlovákia mezőgazdászai, termékfeldolgozói nem lesznek képesek élni az EU fejlesztéstámogató lehetőségeivel, az eddigi tapasztalatok alapján már eloszlathatók e kételyek. Mezőgazdászaink gyorsan elsajátították a területalapú támogatásokhoz szükséges kérvények kitöltését, gyorsan eligazodtak az új, bonyolultnak tűnő előírások közt, és túlnyomó többségük időben benyújtotta támogatási kérvényét.
Az őszi vetésűek fajtakínálata
A 2004-es hazai fajtajegyzékben 45 búzafajtát tartanak nyilván, közülük a szakemberek által kidolgozott ajánlatban az idei őszi vetésre a következő fajták szerepelnek: Košútka, Viginta, Hana, Ilona, Vláda, Lívia, Blava, Torysa, Bruta, Astella, Rada, Sana, Estica, Alka, Alana, Brea, Klea, Solara.
A vetés időzítése az őszi gabonafélék védelmében
Az őszi gabonafélék sikeres termesztésében az elvetett állomány növényvédelmi kezelése az őszi időszakban nem mindig szükségszerű, viszont némely esetben elengedhetetlen követelmény az állomány sikeres átteleléséhez.
Jövőre másfél százalék
A Szlovák Földalap a jövő év elejétől az eddigi 0,6 – 1%-ról 1,5%-ra növeli a kezelésében levő földek árából kiszámított éves bérleti díjat.