Hol kevesebb, hol több idén a kosztos

Rimaszombat/Dunaszerdahely. A dráguló ebédjegyek és a tanulói létszám csökkenése miatt egyre kevesebb diák látogatja az iskolai étkezdéket.

Az új tanévben azonban – köszönhetően a szociálisan rászorult családokban élő diákok számára nyújtandó étkeztetési hozzájárulásnak – akár jelentősen is nőhet a kosztos diákok aránya. Az alsó tagozatos diákok 23, az 5–9. évfolyam tanulói pedig 25 koronás étkeztetési támogatást kaphatnak, ha igazolni tudják, szüleik szociális segélyre jogosultak. Az állam egyébként tanulónként 18 koronával járul hozzá az ebédjegyek árához. Az iskolai étkezdékben a statisztikák szerint jelenleg mintegy 650 ezren kosztolnak; köztük hozzávetőleg félmillió a diák. A legutóbbi felmérések kimutatták, hogy az óvodások körülbelül 98%-a, az alapiskolásoknak csak a fele, a középiskolásoknak pedig csak az egyharmada igényli a menzai kosztot. „A rászorultaknak nyújtott étkeztetési támogatás révén jócskán gyarapodott a kosztosaink száma, sőt egyre többen kérik a hozzájárulást. Tavaly csupán mintegy 180 tanuló látogatta rendszeresen az étkezdét, idén akár a 250-et is elérheti a kosztos diákok száma” – tájékoztatott Dóbi Julianna, a rimaszombati Tompa Mihály Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola étkezdéjének vezetője. Babróczky Ilona igazgató közölte, az étkezde fenntartására és működtetésére túl kevés pénzt kapnak az államtól: „Némileg javítana a helyzetünkön, ha a környéken dolgozók is látogatnák az étkezdét. Jelenleg azonban diákjainkon kívül csak a közeli speciális iskola tanulói étkeznek a menzánkon.” A dunaszerdahelyi Szabó Gyula Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola diákjainak mintegy 65%-a választja a menzai kosztot. Az új tanévben azonban egyelőre kevesebben jelezték az igényüket, mint tavaly. Szeptember végéig kiderül, a közelmúltban végrehajtott kétkoronás ebédjegyár-emelés milyen mértékben hatott a kosztosok számára, tájékoztatott az étkezde vezetője. (ervé)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?